Amerikai tudósok műholdfelvételekre hivatkozva azt állítják: egyre nagyobb az "óceánsivatagok" területe. Ezek azok az óceáni térségek, amelyekben a halpopuláció alaptáplálékát alkotó zöld planktonok mennyisége alacsony, s így az élettevékenység bennük más térségekénél kisebb.

A Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban hamarosan megjelenik a vizsgálatsorozat elemzése, amely nemcsak az érintett térségeket mutatja be, de arra is rávilágít, hogy ezek gyors ütemben nőnek: 1998 óta területük 6,6 millió négyzetkilométerrel nőtt (ez Európa kétharmadának felel meg).

Az óceánsivatagok gyarapodása ráadásul jóval gyorsabb ütemű, mint amire az elméleti modellek alapján számítani lehetett, és feltehetően összefügg az éghajlat felmelegedésével - írta meg a párizsi Le Monde.

A földi és a tengeri sivatag közös jellemzője, hogy olyan térségről van szó, amelyben nincs vagy alig van fotoszintézist megvalósító növény, a tenger esetében plankton. A kutatók azokat a területeket térképezték fel, amelyeken a klorofillt termelő mikroalgák mennyisége igen csekély.

E térségek felszíne növekvőben van az Atlanti-óceán északi és déli, illetve a Csendes-óceán északi és déli medencéjében. Az észak-atlanti térség a legérintettebb, évi 8,3 százalékkal nő benne a "vízi sivatag".

A kutatók szerint a jelenség a vízfelszín hőmérsékletével magyarázható. Minél melegebb, annál kisebb a vízben a fotószintézis. A kutatók szerint ennek az a valószínű magyarázata, hogy a több napfényben részesülő felső vízrétegek melegebbek, akkor kevésbé vegyülnek a mélyebben lévő hidegebb rétegekkel. A növényi plankton fejlődéséhez viszont fontos ez a keveredés, mert a tengeri áramlatok által is mozgatott mélyebb rétegek hozzák fel azokat a tápanyagokat, amelyek nélkülözhetetlenek a planktonok fejlődéséhez.

Hozzájárulhat a tengeri sivatagosodáshoz a tengeri áramlatok lassulása, amely a fokozott olvadás következtében érkező nagyobb mennyiségű édesvíz következménye. Ezek a jelenségek összefüggnek az éghajlat felmelegedésével, de Mélanie Abécassis, a Hawaii egyetem kutatója szerint lehetetlen egyértelműen bizonyítani, hogy az utóbbi tíz évben tapasztalható tendencia teljes egészében ennek tudható be, amiként az sem bizonyos, hogy a jövőben is folytatódik.

Az éghajlat melegedésére alapozott számítási modellek értelmében az óceáni sivatagok terjeszkedése 10-20-szor lassabb lenne, mint amit a kutatók ténylegesen tapasztalnak.

Ez vagy annak a következménye, hogy a számítási modellek alábecsülik az éghajlati tényezőt, vagy pedig a jelenség részben más okok következménye - például ciklusos, tízévenként ismétlődő jellegű is lehet. Egy megfigyelés azonban a felmelegedés szerepét látszik igazolni: noha a négy "óceáni sivatag" mindegyikére más-más specifikus külső tényezők hatnak, a tendencia valamennyiben azonos.

Korántsem pusztán elméleti kérdésről van szó: az óceánok sivatagosodása befolyásolja (csökkenti) a halállományt és az óceánoknak a szén-dioxid elnyelésére vonatkozó képességét is. A mikroalgák ugyanis jelentős mennyiséget kötnek le a Föld felmelegedését elősegítő üvegházhatáshoz jelentősen hozzájáruló légköri szén-dioxidból.

Ezért előfordulhat, hogy a klimatológusoknak felül kell vizsgálniuk arra vonatkozó számításaikat, hogy mennyivel nő az évszázad végére a föld átlaghőmérséklete.