eur:
401.64
usd:
364.55
bux:
72649.8
2024. október 3. csütörtök Helga

Egy négyéves testvérpáron múlik a leukémia gyógyítása

Áttörést sikerült elérniük brit kutatóknak a leukémia titkainak megfejtésében, így új, kevesebb ártalmas mellékhatással járó gyógymódot dolgozhatnak ki a betegség kezelésére. Ehhez egy négyéves ikerpár segítette hozzá a kutatókat.

Olivia és Isabella Murphy egypetéjű ikrek, ám míg egyikük teljesen egészséges a születése óta, a másik kétéves kora óta heveny limfoblasztikus leukémiában szenved - ez a betegség legelterjedtebb formája, amelynek a kezelésében is a legnagyobb az előrehaladás.

A két testvér vizsgálata során a kutatóknak sikerült megtalálni azt a sejtet, amely betegséget okozza. A "leukémiát előrejelző", mutálódott őssejtek mindkét kislány csontvelőjében megtalálhatóak, de kell egy második, valószínűleg fertőzés okozta genetikai mutáció is, amely miatt kialakul a betegség - számoltak be a kutatók a Science című szakfolyóiratban.

Az egészséges Isabellát folyamatosan ellenőrzik az orvosok, hogy idejében észrevegyék, ha nála is kialakul a betegség. Úgy gondolják azonban, hogy a kislányt felnőttkorában már nem fenyegeti a kór; addigra a "bűnös" sejtek el fognak tűnni.

Becslések szerint az emberek egy százaléka születik ilyen "leukémiát előrejelző" sejtekkel, és közülük is csak egy százaléknál alakul ki a második mutáció.

A leukémia kezelése súlyos mellékhatásokkal jár: Olivia immunrendszere például az agresszív kemoterápia miatt annyira legyengült, hogy nem tudott megbirkózni a bárányhimlővel, így egyik szemére megvakult. A leukémiából azonban sikeresen felgyógyult.

A kemoterápia súlyos mellékhatásai miatt hal meg a kezelt gyerekek 1-2 százaléka - hangsúlyozta Philip Ancliff, a kislány kezelőorvosa.

Éppen a kezelés miatt nem lenne jó ötlet még az előtt elpusztítani a bűnös sejteket, mielőtt a betegség kialakul. Viszont ha a beteg gyerekeknél ezeket a "leukémiát előrejelző" sejteket támadják, akkor nagyobb az esélye a gyógyulásnak, és kisebb a veszélye a betegség kiújulásának.

"Most, hogy megtaláltuk a bűnös sejteket, remélhetőleg rájövünk arra is, hol van a gyenge pontjuk" - hangsúlyozta a kutatást vezető Tariq Enver professzor.

Címlapról ajánljuk

A lakhatást és a jelentős bérnövekedést segítő programot indít a kormány

Három újabb gazdaságélénkítő programról, a GYSEV magyar kézbe vételéről, a Magyarország elleni újabb uniós eljárásról, az Airbnb-tilalom lehetőségeiről, Orbán Viktor olaszországi látogatásáról és az új Nemzeti Galériáról is beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Százmilliárdos pénzeső hullik jövőre a magyar lakáspiacra

Százmilliárdos pénzeső hullik jövőre a magyar lakáspiacra

A várakozások szerint jövő év januárjától május végéig mintegy 1200 milliárd forintnyi állampapírpiaci kamatkifizetésre kerül sor, és további bő 900 milliárd forintnyi állampapír jár le. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, 2025 egészében mintegy 3000 milliárdos tőke- és kamatkifizetés terheli majd az államkasszát, amiből 1800 milliárdot csak a prémium állampapírokra kell kifizetnie az államnak. Hogy ezek az összegek hol találják meg végül a helyüket, mekkora részben vándorolhatnak át a lakáspiacra, és ez milyen hatásokkal járhat, arról az október 9-i „Százmilliárdok jelenhetnek meg a lakáspiacon” című online Signature Klubunkon lakás- és állampapírpiaci szakértőkkel fogunk beszélgetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 3. 10:59
×
×
×
×