eur:
397.95
usd:
359.53
bux:
74189.72
2024. október 2. szerda Petra

Sokkal hatékonyabb a védőoltás, mint gondolták

A legfrissebb kutatások szerint a humán papilloma vírus elleni védőoltás sokkal hatékonyabb, mint ahogy azt eddig az orvosok gondolták. A vakcina további tíz olyan fertőzés ellen is véd, amelyek hosszabb távon szintén méhnyakrákot okozhatnak.

A kutatók eddig úgy vélték, hogy a vakcina négy vírustörzs ellen véd. Kétféle nemi szemölcs, valamint két olyan vírus ellen, amelyek a méhnyakrák, valamint az azt megelőző állapot kialakulásáért felelnek.

A legfrissebb eredmények alapján azonban a humán papilloma vírus elleni védőoltás további tíz, hosszabb távon szintén méhnyakrákot okozó fertőzésféle ellen is véd - jelentette be tudományos kutatásokra hivatkozva a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság elnöke.

Korábban a kutatók úgy gondolták, hogy a védőoltás csak 18 év alatt, azaz a szexuális életüket még el nem kezdő fiatalok esetében lehet hatásos. Most azonban újabb megerősítést nyert, hogy az oltást érdemes 45 éves korig alkalmazni, mert az megsokszorozza a női szervezet védekezőképességét - tette hozzá Szőnyi György.

Míg egy olyan lány esetében, aki még nem kapta el a humán papilloma vírust, a vakcina 100 százalékos védelmet nyújt, azoknál, akiknek már megjelent a szervezetében, 90 százalékos biztonságot jelent.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat
Tudósítónktól

Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat

Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg „korlátozott” invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Az elmúlt napok sorozatos forintgyengülése folytatódott kedden is. A kora délutáni órákban a forint 398 felett az euróval szemben, ami új kéthavi forintmélypont. Ebben a Fed-elnök lassabb kamatvágásra utaló tegnapi beszéde, a dollár határozott erősödése, és az is szerepet játszik, hogy a Fehér Ház információi szerint Irán rövidesen ballisztikus rakétákkal fogja megtámadni Izraelt. A dollár ereje miatt a dollár/forint jegyzések 360-ig ugrottak, ami új egyhavi forintmélypontot jelent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×