Infostart.hu
eur:
360.88
usd:
316.86
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Itt a jövő: az egérnek és a billentyűzetnek vége

Bemutatta új, érintőképernyős számítógépét a Microsoft. A szerkezet a Surface (Felszín) nevet kapta.

A számítógépnek a BBC jellemzése szerint olyan formája van, mint egy kávézóasztalnak.

A berendezéshez sem egér, sem billentyűzet nem kell, a felhasználók az ujjaik segítségével irányítják a számítógépet.

A Microsoft közlése szerint a szerkezet képes a rá helyezett mobiltelefonokkal kommunikálni.

A számítógépet kezdetben vállalati felhasználóknak kínálja a cég: hoteleknek, kaszinóknak és éttermeknek.

Az új technológia révén a felhasználók egyszerre több ujjal is dolgozhatnak az adatok módosításán, ahelyett, hogy egeret vagy menüket használnának.

Erre a technológiára épül majd az Apple iPhone-ja is, amely várhatóan júniusban jelenik meg.

A 30 inches képernyőjű Surface-t a kezdetekben ötezer és tízezer dollár (nagyjából 933 ezer és 1,8 millió forint) közötti áron lehet majd beszerezni.

A Microsoft reményei szerint a számítógép olcsóbb verziója három-öt éven belül jelenik meg a háztartások számára.

Úgy látjuk, hogy ez egy sokmilliárd dolláros üzlet, és reményeink szerint a surface technológiával készült berendezések egyszer mindenütt megjelennek, az asztallapoktól, a pultokon át az előcsarnokok tükreiig - mondta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×