A tesztet egy izlandi vállalat gyártja két olyan független kutatás alapján, amelyek meghatározták, mely gének felelősek a szívroham, valamint a szívkoszorúér-betegségek iránti fogékonyságért.
A legkárosabb génvariáns, amelyet az európaiak körülbelül negyede hordoz, a szívroham esélyét akár 60 százalékkal is emeli, kortól függetlenül.
Az 50 évesnél fiatalabb férfiaknál és a 60 évesnél fiatalabb nőknél megkétszerezi a kockázatot.
A teszt kifejlesztésének alapját képező kutatások szerint a hajlam kifejlődésének oka egy úgynevezett egyszerű nukleotid polimorfizmus (SNP), amely képes megváltoztatni a DNS-ben kódolt örökítőanyagot.
Amikor egy ember mindkét szülőjétől örökli a módosult gént, alapvetően nagyobb a veszélye annak, hogy szívrohamot kapjon.
A szív- és érrendszeri betegségek a fejlett nyugati országokban a vezető halálokok között vannak: Nagy-Britanniában például évente 275 ezren kapnak infarktust, 110 ezren pedig szívbetegségben halnak meg.
Bár sok egyéb tényező - így a dohányzás, a helytelen étkezés és a mozgásszegény életmód - komolyabban közrejátszik a szívbetegségek kialakulásában, mint a gének, a kutatások hamarosan lehetővé teszik az orvosoknak, hogy felismerjék, mely pácienseik fokozottan veszélyeztettek, és ennek alapján tanácsolhatnának életmódváltozást, vagy írnának fel gyógyszereket.
Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos büntetőeljárások rövidítése érdekében módosítana jogszabályokat a miniszterelnök - napinfó




