Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
314.15
bux:
150074.94
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Talán mégsem olyan magányos George

Talán mégsem Magányos George, a galápagosi teknős fajának utolsó képviselője: kanadai kutatók egy szigeten olyan egyedet találtak, amelynek génállománya körülbelül ötven százalékban megegyezik George-éval.

George-ot, a Galápagos-szigeteki óriásteknőst 1971-ben találták meg Pinta szigetén, ahonnan a Charles Darwin kutatóintézetbe került. A feltételezhetően az 1920-as években világra jött teknőst sokáig faja, a Geochelone abingdoni utolsó képviselőjének tartották.

A teknős 35 éven át két nősténnyel osztotta meg lakhelyét, utódai azonban nem születtek. Igaz ugyan, hogy a nőstények nem is az ő fajához tartoztak.

Szenzációs hibrid


Kanadai kutatók szerint azonban nem biztos, hogy ez a különbség volt a kudarc oka: Isabela szigetén ugyanis olyan első generációs hibrid egyedet találtak, amelynek génállománya körülbelül 50 százalékban azonos George-éval.

A szakértők 89 isabelai teknős DNS-ét vetették össze egy adatbázisban szereplő mintákkal, amelyek között ott van George-é, és fajának másik három egyedéé, amelyek maradványait múzeumokban őrzik.

De hogy került oda?

A hibrid egyed George-hoz hasonlóan hím, így az utódnemzés kérdése nem oldódott meg, a további kutatások azonban választ adhatnak arra, vajon hogyan jöhetett világra egy ilyen teknős, hiszen a két sziget között nincs olyan tengeráramlat, amely a Pintáról Isabelára sodorhatná az állatokat.

"Ez elképesztő. Sosem gondoltuk volna, hogy ilyesmi megtörténhet" - mondta Henry Nicholls, aki megírta Magányos George történetét.

Ez a történet és a kutatás egy hozzá való pár után világhírűvé tette a teknőst: évente átlagosan 50 ezer ember érkezik a Charles Darwin kutatóintézetbe, hogy megcsodálja a páncélost.

Levadászták a nőstényeket


Az óriásteknős-populáció számának csökkenése a Pinta-szigeten minden bizonnyal a XVIII-XIX. századi, csendes-óceáni bálnavadászat miatt indult be.

A hajósok útjuk során szívesebben ejtették el a nőstény teknősöket, amelyeket maguk fogyasztottak el, mert kisebbek, így könnyebben tárolhatók voltak, és elkapni is könnyebb volt őket, amikor a partra vándoroltak, hogy lerakják tojásaikat, így a XX. század végére már csak hím teknősök maradtak Pintán.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Bayer Construct csődeljárása: a Láng Negyed ütemterv szerint megvalósul, a kivitelező személyétől függetlenül

Bayer Construct csődeljárása: a Láng Negyed ütemterv szerint megvalósul, a kivitelező személyétől függetlenül

A napokban csődeljárás alá került a Bayer Construct építőipari cég, amely kivitelezője többek között a Láng Negyed projektnek is. A beruházó a Southblaze Kft. ezért közleményt adott ki arról, hogy a projekt tulajdonosi és döntési struktúrájában a Bayer Construct nem érintett, a társaság kizárólag kivitelezőként vesz részt a munkálatokban. A barnamezős területen zajló építkezés az ütemtervnek megfelelően halad, a lakásokat pedig garantáltan a vállalt határidőre adják át, a kivitelező személyétől függetlenül - írta közleményben a cég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×