Olivier Wierovka kutatásai során korábban meg nem nyitott amerikai és brit feljegyzéseket tanulmányozott, és eredményei eloszlatják az ország felszabadítása körül még ma is élő legendák egy részét.

A könyv talán leginkább meglepő állítása, hogy az amerikai és brit parancsnokok szándékosan választottak ki egy olyan francia alakulatot Párizs felszabadítására, amely kizárólag fehér bőrű katonákból állt.

Az már korábban is köztudott volt, hogy az angolszászok elsősorban propagandisztikus megfontolásokból engedték át a fővárosba vonulás lehetőségét Philippe Leclerc tábornok 2. francia páncélos hadosztályának.

Eddig nem volt ismert azonban, milyen szempontok alapján esett a választás erre az alakulatra.

A döntés közel sem volt kézenfekvő, hiszen a hadosztály 1944 januárjában még Marokkóban állomásozott, azonban ez volt az egyetlen olyan magasabb egység, amelyet viszonylag könnyen lehetett átalakítani úgy, hogy csak fehér katonák szolgáljanak benne.

A fehérek előnyben részesítése a források szerint nem faji, hanem szintén propaganda-szempontok alapján történt, a szövetségesek ugyanis minél inkább lelkesíteni szerették volna Franciaországot, ehhez pedig egy francia, nem pedig gyarmati alakulatra volt szükség.Ebben az időszakban a Charles de Gaulle vezette szabad francia hadsereg alakulatai kétharmad vagy még nagyobb arányban gyarmati, színes bőrű katonákból álltak. Ezzel szemben a 2. páncélos hadosztály tagjainak csak negyede volt gyarmati.

Ezért született az a döntés, hogy - noha logisztikailag ez egyáltalán nem volt racionális, hiszen Angliában volt elég páncélos - a hadosztályt Sherman tankjaival együtt Marokkóból Angliába szállították, a gyarmati katonák viszont maradtak Afrikában.

Az alakulat augusztus 1-jén lépett francia földre, részt vett a Normandiából való kitörésben, majd - noha az amerikaiaknak voltak fenntartásaik a főváros elleni közvetlen hadmozdulattal szemben - keletre fordult, és 1944. augusztus 24-én bevonult Párizsba.

A katonák egyébként fehérek voltak, de nem mind franciák: spanyol és portugál önkéntesek is harcoltak a hadosztályban.

Lebecsült gyarmatiak

Az Afrikából származó francia katonák teljesítményének alulértékelése évtizedekig tartott. Hiába harcoltak kiválóan Olaszországban és Franciországban - utóbbiba nem Normandián keresztül, hanem az 1944 augusztusában, délen végrehajtott partraszállás után kerültek -, sokáig csak csökkentett háborús nyugdíjat kaptak, egészen a francia-algériai, tavaly szeptemberben bemutatott Les Indigenes című film sikeréig.

Mindez meglehetősen érdekes az 1944-ben 550 ezer fős francia hadsereg összetételének ismeretében: 134 ezer algériai, 73 ezer marokkói, 26 ezer tunéziai és 92 ezer fekete-afrikai katona (összesen 325 ezer fő) szolgált a seregben.Olivier Wierovka kutatásai új részletekkel szolgáltak arról is, hogy milyen tragikus volt a Normandiában harcoló angolszász csapatok morálja a június 6-ai partraszállás után egy hónappal.

A kezdeti sikerek után ugyanis a németek heteken keresztül sikeresen akadályoztak meg minden szövetséges kitörési kísérletet, ami az első világháborús állóháborúhoz hasonló patthelyzetet eredményezett.

A történész megdöbbentő adatokat talált: az amerikai katonaorvosi szolgálat adatai szerint július közepén az amerikai sérültek egyharmada mentális, nem pedig fizikai okokból vált harcképtelenné, és radikálisan megnőtt a szándékos öncsonkítások száma.

Amikor a szövetséges főparancsnok, Dwight D. Eisenhower júliusban meglátogatott egy tábori kórházat Carentanban, 1100 olyan sérültet láthatott, akik valamennyien szándékos öncsonkítás miatt dőltek ki a csatasorból.

A Kobra hadművelet sikere, az amerikaiak Normandiából való kitörése után a morál újra gyorsan emelkedett.