Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Szenzációs felfedezés: őssejtek magzatvízből

Nemcsak embriókból, hanem magzatvízből is lehet nyerni őssejteket, amelyek segítségével a későbbiekben eredményesebben tudnak gyógyítani egyes betegségeket - fedezték fel amerikai kutatók. Az őssejtkutatás eddig erkölcsi kérdéseket vetett fel, mert a forrásként szolgáló embriókat megsemmisítették.

A magzatvízből nyert őssejtek is felhasználhatók különböző sejtszövetek előállítására - állítják azok a tudósok, akik a Nature Biotechnology című szaklapban számoltak be kutatásaik eredményéről.

A fogantatás után néhány nappal létrejövő őssejtek képesek arra, hogy az emberi testben megtalálható több mint kétszáz szövetté formálódjanak.

A gyógyításban ennek az a jelentősége, hogy a károsodott területre juttatott őssejtek képesek regenerálni az adott szövetet. A kutatók azt remélik, hogy hamarosan pótszerveket tudnak növeszteni a betegek számára.

Az észak-karolinai Wake Forest Egyetem tudósai eredetileg egy, a terhességgel foglalkozó kutatáshoz vettek magzatvízmintát.

Laboratóriumi körülmények között elkezdték vizsgálni, hogy növekedésnek indulhatnak-e a sejtek, és úgy találták, hogy az embriókból nyert őssejtekhez hasonlóan a magzatvízből nyert anyaggal is többféle szövetet képesek létrehozni.

A kísérleti egerekbe telepített, magzatvízből nyert őssejtek például csontszövetté formálódtak, de az agyban és a májban megtalálható sejteket is sikerült létrehozni belőlük.

Brit tudósok ugyanakkor megjegyezték, hogy a magzatvízből származó anyag bizonyos mértékben különbözik az embriókból nyert őssejtektől, és ezért kevesebb gyógyászati alkalmazása lehetséges.

A Wake Forrest Egyetem kutatói szerint azonban így is hasznosnak bizonyulhat, például az olyan gyermekek gyógyításában, akiknek az édesanyjától vették a mintát.

Az eddig külön, erre a célra létrehozott embriókkal folyó kísérleteknek ugyanakkor sok ellenzője van, akik erkölcsi alapon utasítják el az őssejtkutatást.

George Bush elnök 2001-ben jelezte, határozottan ellenzi, hogy a tudomány nevében emberi embriókat semmisítsenek meg, és ezért korlátozta az őssejtkutatásra fordítható szövetségi pénzeket.

Mindez azonban csak még jobban ösztönzi a kutatókat, hogy új módszereket keressenek arra, miként juthatnak őssejtekhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×