Infostart.hu
eur:
353.33
usd:
308.79
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Teljesen kipusztíthatja a gorillákat a gyilkos vírus

Az Ebola-vírus több mint ötezer nyugati síkvidéki gorillával végzett az elmúlt négy évben - állítják az afrikai gorilla-populációkat tanulmányozó kutatók, akik arra figyelmeztetnek, hogy a világ legnagyobb emberszabású majmát a teljes kipusztulás fenyegeti.

Az Ebola az egyik leghalálosabb ismert vírus. Az emberek mellett azonban más főemlősöket is megfertőz, és rendkívül gyorsan terjed a közép-afrikai csimpánz, illetve gorilla populációkban. A Science magazinban megjelent tanulmány most először becsülte meg, hogy hány nyugati síkvidéki gorillát érint a betegség.

Korábban a tudósok nem tudták, hogy a gorillák más, gazdaként szolgáló állattól kapják-e el az Ebolát, vagy egymástól. A mostani kutatás eredményei azonban azt valószínűsítik, hogy majomról majomra terjed a kór.

A gorillák között az Ebola-vírus zairei törzse pusztít, amely már embereket is többször megfertőzött Gabonban és Kongóban is - mondta Magdalene Bermejo, egy közép-afrikai szervezet főemlős-kutatója, aki német és spanyol kollégákkal együtt jegyzi a Science-ben megjelent tanulmányt.

Minden egyes emberi járvány alatt síkvidéki gorillák és csimpánzok tetemeire bukkantak a szomszédos erdőkben - hangsúlyozta Magdalene Bermejo, aki egy program keretében 10 gorillacsapatot tanulmányozott a kongói Lossi gorillarezervátumban.

Az Ebola-járvány 2001 végén kezdett el pusztítani Gabon és Kongó határvidékén. Az első gorillatetemet 2002 júniusában találták a rezervátumtól 15 kilométerre. Októberre már a rezervátum területén is pusztulni kezdtek az állatok. Egy tucatot teszteltek Ebolára, és kilencnél ki lehetett mutatni a vírus zairei törzsét.


(forrás: www.wwf.org.uk)

2002 októbere és 2003 januárja között a korábban tanulmányozott 143 gorillából 130 elpusztult. Az azt követő hónapokban a rezervátumtól délre további gorillatetemekre bukkantak. A vírus láthatóan egyik gorillacsoportról a másikra terjedt, alátámasztva a gorillák közötti fertőzés elméletét.

A Lossi rezervátum 2700 négyzetkilométeres körzetében élő gorillák fészkeit vizsgálva a tudósok azt találták, hogy az állatok által elfoglalt fészkek száma 96 százalékkal csökkent a korábbiakhoz képest. Ez becsléseik szerint azt jelenti, hogy mintegy ötezer gorillával végzett a 2002-ben kitört Ebola-járvány.

A keleti síkvidéki gorillák között hasonló mértékű pusztulást figyeltek meg. Számuk mintegy 70 százalékkal csökkent az elmúlt 10 alatt.1994-ben még 17 ezer volt belőlük, ma azonban alig éri el számuk az ötezret.

"Ha az Ebola okozta pusztításhoz hozzáadjuk a kereskedelmi célú vadászatot, akkor tökéletes receptet kapunk a gyors kipusztulásra" - hangsúlyozzák a kutatók.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Rendkívüli mentőakció indult az űrben: egy amerikai robot siet a zuhanó teleszkóp segítségére

Rendkívüli mentőakció indult az űrben: egy amerikai robot siet a zuhanó teleszkóp segítségére

Mentőakció indult a NASA támogatásával, hogy megmentsenek egy lassan a Föld felé süllyedő űrtávcsövet. A Swift űrobszervatóriumot a világegyetem legnagyobb erejű robbanásainak észlelésére tervezték, ám ha nem avatkoznak be, a következő hónapokban beléphet a sűrűbb légrétegekbe és megsemmisülhet. A megmentésére indított, LINK elnevezésű robotűreszköz három karjával kísérli meg megragadni és magasabb, biztonságos pályára állítani a szerkezetet - írta a BBC.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×