Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
A bronzérmes Kovács Sarolta a női öttusázók egyéni versenyének eredményhirdetése után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokió Stadionban 2021. augusztus 6-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kovács Sarolta az InfoRádiónak: közel van az a 3 év, meglátjuk, mi lesz

Három hónappal ezelőtt trombózis miatt még az is felmerült, hogy abba kell hagyni az élsportot, ehhez képest tündérmesébe illő versenyzéssel bronzérmes lett Kovács Sarolta a tokiói nyári olimpián a női öttusázók 36 fős döntőjében. A 30 éves székesfehérvári, világ- és Európa-bajnok sportoló szerint a hite volt az egyik kulcsa a bravúrnak.

Kovács Sarolta, mint fogalmazott, számára a tokiói bronzérme felér egy arannyal.

A világ- és Európa-bajnok öttusázó hozzátette, nagyon örül, hogy a mögötte álló huszonvalahány évet követően végre meg tudta mutatni, hogy mire is képes a sportágban, annak ellenére, hogy az idei év nagyon nehéz volt a számára. Azonban igyekezett a sok rosszban is a pozitívumokat keresni, bízva abban, hogy már csak jobb jöhet.

„Nagyon sokra vagyunk képesek, amit nem is tudunk elhinni”

– fűzte hozzá, utalva arra, hogy három hónappal ezelőtt még nagyon kérdéses volt, hogy egyáltalán sportolhat-e valaha, mégis talpra tudott állni.

Bár maga is nagyon érzi, nem tudja, hogy lelkileg honnan az a hatalmas erő, ami benne dolgozik.

„Kint is olyan energiákat éreztem, és annyi pozitívumot… és a szívem is véd.”

Mint mondta, többen is kérdezték tőle, hogy hogyan volt képes olyan jót úszni vagy futni, amit szerinte a szívének köszönhet, illetve annak a rengeteg szeretetnek, amit másoktól kap. Elárulta, az utolsó körben maga mellé képzelte az edzőtársait, ahogyan neki szorítanak, amiből rengeteg energiát tudott meríteni.

Kovács Sarolta külön kiemelte egyik edzőjét, Vörös Zsuzsannát, akitől a sérülése során rengeteg támogatást kapott, és akivel az ötkarikás játékok alatt is állandó napi kapcsolatban álltak. Utolsó beszélgetésük során a korábbi olimpiai bajnok úgy fogalmazott:

„Saci, innen te már csak nyerhetsz, a többiek elveszíthetik, te csak nyerhetsz…” – amivel Kovács Sarolta is egyetértett, és azzal a hozzáállással vágott neki a tornának, hogy az egy ajándék számára, ahol csak nyerni valója lehet. Megjegyezte, a futóedzője is úgy engedte el, hogy

ne csak bízzon magában, hanem bízhat is,

mert ő látta edzeni, és tudta, hogy mekkora a szíve és milyen mentális erőben van.

„Nagyon sokat kaptam a klubtól, a családomtól, és mindenkitől egyébként…”

A bronzérmes olimpikon azt is hozzátette, nagyon jó érzés számára újra „csatlakozni” Vörös Zsuzsához, amire elsőként 2016-ban került sor mint magyar női világbajnok, majd most, mint olimpiai érmes öttusázó.

„Nagyon igyekeztem! Mind a ketten fehérváriak vagyunk, úgyhogy én csak igyekeztem a tanácsaiból erőt és jó dolgokat meríteni.”

Kovács Sarolta azt is elmondta, miután már 16 évesen szerepelt a 2007-es felnőtt vb-n, rutinos versenyezőnek számít, hiszen régóta benne van a sportban, de mindenképpen ki fogja próbálni az új öttusát, aminek a kísérletező szakasza zajlik, és 2024-ben, Párizsban debütálhat.

„Közel van az a 3 év, meglátjuk, hogy mi lesz… Most először a katonai világbajnokság, majd pihenés, család, aztán újra edzés.”

És természetesen a tavaszi eljegyzését követően, bár még titok, a lakodalom is tervben van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem 492 orvostanhallgatója vette át diplomáját az MVM Dome-ban rendezett ünnepségen, ahol Merkely Béla rektor a hat évvel ezelőtt, a Covid-járvány idején indult évfolyam kihívásait és az egyetem fejlődését méltatta. A rektor kiemelte, hogy a Semmelweis mára Európa legjelentősebb háromnyelvű orvosképző intézményévé vált, és számos új klinikai területtel, valamint infrastrukturális fejlesztéssel gazdagodott. Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumi elnöke a mesterséges intelligencia térhódítása mellett az orvosi hivatás emberi oldalának fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepséget követően az egyetem tízéves együttműködési megállapodást kötött a kaiserslauterni Westpfalz-Klinikummal, újabb németországi campust hozva létre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×