Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Arigato (köszönöm) felirat a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia záróünnepsége az Olimpiai Stadionban 2021. augusztus 8-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Tokió 2020: egy fontos dolog soha nem fog pontosan kiderülni

Hogy pontosan mekkora veszteséggel zár a tokiói olimpia. Dénes Ferenc sportközgazdász az InfoRádióban ezen kívül arról is beszélt, hogy a tengerentúlon a televíziós nézettség jelentősen visszaesett a riói játékokéhoz képest.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint köszönhetően annak, hogy az idei ötkarikás játékok kissé hangulattalanok voltak, az első hét után az olimpiai televíziózás első számú tengerentúli zászlóshajója, az NBS és annak mindenféle filiáléi azt mérték, hogy drámaian csökkent a nézettségük a 2016-os riói olimpiához képest.

„Nagyon sok volt a gond az olimpiával, nem csoda, hogy az emberek kicsit elidegenedtek tőle.”

A szakértő ugyanakkor egyértelmű részsikernek tekinthető, hogy az események többsége – a televíziós közvetítések alapján – egyáltalán nem tűnt összeszedetlennek, rendezetlennek. Látszott, hogy a szervezők nagyon készülnek, számos olyan technikai megoldást, innovációt felvonultatva, amelyek valódi, jó körülmények között, nézőkkel, hangulattal egy parádés olimpiát eredményeztek volna – fűzte hozzá.

„Sajnálhatjuk őket, és magunkat is, hogy ettől megfosztódtunk.”

Dénes Ferenc arról is beszélt, hogy szerinte – nagyon egyszerűen fogalmazva – soha nem fog kiderülni, hogy pontosan mekkora is Japán összesített vesztesége a halasztott olimpiát követően. Már csak a különféle érdekcsoportok miatt sem, hiszen egyik részük növelni, másik részük pedig csökkenteni igyekszik a hiányt – magyarázta. Ennek ellenére a szakértők azt valószínűsítik, hogy

körülbelül 28 milliárd dollár körüli a bukta, de biztosan 20 milliárd fölötti.

Mint ismert, az éremtáblázaton az Egyesült Államok végzett az élen, nagy csatát vívva Kínával. Előbbi végül 39, utóbbi 38 aranyéremmel zárt, őket pedig Japán követik 27 arannyal, a legjobb európai csapat pedig a brit lett 22-vel. Dénes Ferenc emlékeztetett, a Nemzeti Olimpiai Bizottság az aranyérmek rangsorolja az országokat, szerinte azonban az összéremszám – amely esetében az amerikai fölény egyértelműbb – talán jobban tükrözi egy küldöttség erejét. Az pedig, hogy Magyarország az aranyérmek tekintetében 15., összéremszám szerint pedig a 14. helyen végzett, azt jelenti, hogy

sikerült stabilizálni magunkat a legjobb húsz ország között az eredményességet tekintve

– zárta szavait a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×