Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Takács Kincső továbbjutott, Balla Virág majdnem megcsípte a második helyet

Balla Virág a harmadik helyen ért célba a női kenu egyesek 200 méteres távjának második előfutamában. Az utolsó előfutamban Takács Kincső második lett, továbbjutott.

Az elsősorban a páros számra fókuszáló Balla Virág – aki szinte az utolsó pillanatban ugrott be erre a számra a vállsérülést szenvedett Horányi Dóra helyett – az amerikai Nevin Harrison és kis különbséggel a kubai Katherin Nuevo Segura mögött harmadik lett futamában, ezért a reményfutamban evez majd a középdöntőbe kerülésért.

Az ötödik, utolsó előfutamban a lengyel Dorota Borowska volt a legjobb, simán nyert. Takács Kincső nem kezdett jól, de az utolsó ötven méteren óriási hajrát nyitott a csak európai kenusokat magába foglaló futamban. Az utolsó néhány húzással behozta másodiknak a hajóját, s becsúszott másodiknak.

„Nagyon jó érzésekkel telt ez a néhány nap itt Tokióban, Virággal együtt nagyon jól érezzük magunkat és hálásak vagyunk, hogy történelmet írhatunk, női kenusként itt lehetünk az olimpián. Remélem, hogy ez a könnyedség megmarad a verseny végéig" - nyilatkozott Takács Kincső.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×