Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Telegdy Ádám egyéni csúcsot úszott

Az ötödik lett a 200 méter hátúszás döntőjében a tokiói olimpián.

Telegdy Ádám első olimpiai döntőjében az első 50 után a hatodik helyen úszott, ám ezt követően feljött egy helyet, és ezt nagy csatában, az utolsó métereken is még rákapcsolva sikerült megtartania végig.

1.56.15 perces ideje új egyéni csúcs, két századdal javított.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
A hőség vagy a hideg okozza több ember halálát? A kutató szerint rossz számokra hivatkozik a WHO

A hőség vagy a hideg okozza több ember halálát? A kutató szerint rossz számokra hivatkozik a WHO

Miközben az Ebola egy ritka törzse pusztít Ugandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismét belekeveredett a klímavédelmi kampányba. A politikusokból és környezetvédőkből álló, magas szintű WHO-bizottság arra szólította fel a szervezetet, hogy nyilvánítsa a klímaváltozást „nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek”. Ez a 2010-es évekre emlékeztet, amikor a WHO főigazgatója a klímaváltozást a 21. század legfontosabb egészségügyi kérdésének nevezte. Nem sokkal később kitört a Covid – és kiderült, hogy a WHO felkészültsége és korai reagálása súlyosan hiányos volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×