Infostart.hu
eur:
376.6
usd:
322.14
bux:
0
2026. április 10. péntek Zsolt
Nyitókép: Érdi Mária Sajtó

Érdi Mária már Tokióban szeli a habokat

A magyar vitorlásversenyző hosszú és fárasztó utazás után érkezett meg a jövő pénteken kezdődő olimpia helyszínére.

„Nem mondom, hogy életem legkiegyensúlyozottabb utazásán vagyok túl. Helyi idő szerint valamikor hajnali háromkor értünk a szállodába. Ezt követte egy igencsak rövid éjszaka, mivel a következő nap hajóátvétel volt” – számolt be Érdi Mária közleményében.

A többszörös utánpótlás világ- és Európa-bajnok elmondta azt is, hogy a kikötőtől mintegy félórányi távolságra kaptak szállást.

„Shuttle busszal járunk ki a kikötőbe, ahol megtörtént a hajóátvétel, fel is szereltem és folyamatosan edzünk” – tette hozzá Érdi Mária.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: egy markáns mintázatból látszik, mikor jöhet a fordulópont a tőzsdéken az olajkrízis után

Szakértő: egy markáns mintázatból látszik, mikor jöhet a fordulópont a tőzsdéken az olajkrízis után

Általában 7-8 hónapig tart, amíg megnyugszik a piac egy-egy, az olajkereskedelmet érintő sokk után. A részvénypiacokon átlagban 170 kereskedési nap a visszarendeződés ideje – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője. Mohos Kristóf közölte: bár most két hétre megnyitották a Hormuzi-szorost, sok tényező együttállása kell ahhoz, hogy az olaj-, és a részvénypiacokon megszűnjenek a nagyobb mozgások.

Már a választás előtt látszik: teljesen kicserélődik az Országgyűlés – íme, a búcsúzók

Bármi is lesz a választás végeredménye, a következő Országgyűlésre rá sem lehet ismerni majd. Több mint száz teljesen új ember kerülhet be a parlamentbe, más pártok és politikusok pedig hosszú évek vagy évtizedek után végleg elbúcsúznak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Megtorpant a rali, az iráni eseményekre figyelnek a befektetők

Megtorpant a rali, az iráni eseményekre figyelnek a befektetők

Kivárnak a befektetők a pénteki amerikai inflációs adat előtt, miközben a piacok egyre idegesebben figyelik az iráni tűzszüneti tárgyalások alakulását. A Wall Street ugyan sorozatban hetedik napja emelkedett, de a határidős indexek már óvatos képet mutatnak, jelezve, hogy a geopolitikai kockázatok és az inflációs nyomás együtt határozhatják meg a következő irányt. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×