Infostart.hu
eur:
376.57
usd:
319.5
bux:
126486.37
2026. február 25. szerda Géza
Kemény Dénes: a méregpoharat teljesen ki kellett inni

Kemény Dénes: a méregpoharat teljesen ki kellett inni

Félig vált valóra Kemény Dénes reménye a budapesti vizes világbajnokságon. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, a nők és a férfiak is éremesélyesek voltak, de a női válogatott végül ötödik lett.

A férfiaknál a magyar-olasz rangadó megadta az alaphangot, megerősített minket a sportdiplomáciai mozgástérben . Kicsit túllőtt a célon az izraeli bíró – mondta Kemény Dénes az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hozzátette, egy-két játékos kicsit hangosabban jelezte ezt, de nem kellett, mert a FINA vízilabda szakmai bizottsága tisztában volt mindezzel.

„Azzal, hogy az ausztrálok tisztességesen játszva a magyar-olasz döntetlenje ellenére hozták azt a gólkülönbséget, ami nekünk elég volt a csoportelsőséghez, és két verhető ellenfelet hozott, nem szakadtam meg a játékvezetők figyelésében. Tudtam, hogy a magyar-olasz bíráskodás után ügyelni fognak arra, hogy minimum semleges legyen a bíráskodás a következő férfi meccseken. És akkor,

miután jobbak voltunk az ellenfélnél, biztos voltam benne, hogy baj nem lehet.”

Kemény Dénes felidézte, többet törődött a lányok bíróküldésével, mert - mint fogalmazott - sajnos elődöntős-döntős szintű ellenfelekkel kellett a nyolc között hozniuk a győzelmeket.

„A méregpoharat teljesen ki kellett inniuk.

Nehéz volt az ötödik helyet megszerezni. Ötödikek lettek. Csak - mert nyilván nem erre készültek.”

A négy nehéz meccset – Hollandia, Kanada, Olaszország és Görögország ellen – tekintve a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, a három erősebbet verték meg, a tudás alapján leggyengébbtől kaptak ki.

„Ha ez a mérkőzés meglett volna, nyilván nem játszunk sem a görögökkel, sem az olaszokkal, viszont az elődöntő szintén USA-mentes és verhető lett volna, nem lett volna erősebb, mint az öt-nyolc között a másik kettő.

Kemény Dénes hangsúlyozta:

benne volt az érem a csapatban.

„Korábban is elmondtam, hogy a fiúknál a szerbek a kiemelkedőek, a lányoknál az amerikaiak, ők az aranyesélyesek, de a dobogóra mindkét nemnél van hat-hét csapat, tehát jogosan várhattam két érmet. A fele összejött.”

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke arról is beszélt, hogy az ezüstérmes válogatottat irányító Märcz Tamás szerinte készülhet a munka folytatására, míg a női együttes kapitányának, Bíró Attilának ugyan lejár a szerződése a hónap végén, de a szakvezetői megállapodásokról döntő elnökség tagjai nem elégedetlenek vele.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Több mint kétéves csúcson a forint

Több mint kétéves csúcson a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×