Infostart.hu
eur:
379.82
usd:
321.77
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Faragó Tamás: a döntő egy egész más műfaj

Faragó Tamás: a döntő egy egész más műfaj

Az egyéni teljesítmények és a határozott védekezés volt a siker kulcsa a Görögország ellen 7-5-re megnyert világbajnoki elődöntőben Faragó Tamás, az InfoRádió állandó vízilabda-szakértője szerint, de arra is figyelmeztet: a döntő az más műfaj.

Látszólag sima győzelem volt, de Faragó Tamás szerint valójában nagyon sokat küszködtünk és nagyon sokat tettünk a sikerért. Jellemző volt a mérkőzésre, hogy a görögök csak öt gólt tudtak lőni, és mi is harminc lövésből csak hétszer találtunk a kapuba. 

"Az a fantasztikus, hogy olyan egyéni teljesítmények segítették győzelemhez a válogatottat, mint Nagy Viktoré a kapuban, és olyan szenzációs gólokat is láttunk, mint például Hosnyánszkyét, Háraiét vagy Vámosét, ami igazából a két ország vízilabda-kultúrájának a különbségét is meg mutatta. Euforikus győzelmet ünnepelhetünk. Óriási eredményt ért el ez az átalakult, megfiatalított válogatott" - mondta az InfoRádió állandó szakértője, aki úgy látta, nagyon egységes volt a csapat, nagyon megoldotta a védekezést, és a siker nüanszokon múlt, például a blokkok minőségén, a védekezés pontossága sokat javult. Mindkét csapat elsősorban a védekezéssel foglalkozott, és mi ebből sokkal jobban jöttünk ki. 

"Bármire elég lehet a válogatott teljesítménye, de a döntő egy másik műfaj. Ott minden újrakezdődik, és ott már a tét miatt az ellenfél is izgulni fog" - mondta Faragó Tamás, hozzátéve, hogy mindenkinek borsózott a háta, amikor hallotta a magyar szurkolótábort, és ilyen közönség előtt nyerni nagy és fantasztikus érzés lehet.

A kérdésre, hogy szerinte a Margitszigeten vagy a Duna Arénában kellene-e játszani a döntőt, azt felelte, a játékosoknak kell eldönteniük, hogy hol a nagyobb az esélyük a győzelemre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×