Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
322.34
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Kenderesi meglepődött, Cseh László a lelkét ápolta

Kenderesi meglepődött, Cseh László a lelkét ápolta

Három magyar jutott tovább a vizes világbajnokság úszóversenyeinek kedd délelőtti programjából. Cseh László futamgyőzelme jót tett a lelkének, Kenderesi Tamás pedig jelezte: maradt még benne.

A legjobb idővel jutott be a 200 méteres pillangóúszás elődöntőjébe Cseh László. A szám világbajnoki címvédője a második 100-on húzott el a mezőnytől, és 1:54.08 perces idővel, nagy fölénnyel nyerte futamát, többek között régi nagy riválisát, Chad Le Clos-t is alaposan megelőzve.

„Nagyon jónak éreztem az úszást. Úgy ugrottam be, hogy reggel is szeretnék egy jót úszni,

ez nagyon kellett a lelkemnek.

Úgy éreztem, hogy annyira nem haltam meg, az utolsó 25 méteren még jobban fel tudtam volna használni az emberek biztatását” – mondta.

Az InfoRádió kérdésére, hogy ezzel az idővel erődemonstrációt is tartott-e, azt felelte: saját magának volt fontos a jó eredmény.

„A lelkemnek kellett, hogy megmutassam: igen, tudok jól úszni 200 pillangón, mert idén nem voltak kirobbanó eredményeim. A döntőben ennél jobb kell, de délelőtti úszásnak ezzel is elégedett vagyok.”

A nyolcadik vb-jén induló versenyző azt mondta: a délutáni elődöntőben még megpróbál javítani.

„Az olimpián is elbohóckodtam az előfutamban és a középfutamban, és mire oda kerültünk a döntőre, elment az önbizalmam, hogy tudok egyáltalán úszni. Ezt szépen fel kell építeni. Ehhez kezdésnek jó volt a mostani úszás.”

Szintén futamgyőztesként, összesítésben a hetedik idővel (1:55.96) jutott tovább Kenderesi Tamás. Az olimpiai bronzérmes szerint sok maradt még benne a folytatásra, ezzel jelezte kezével is – "mindenki nyugodjon meg" - a beérkezés után.

„Az utolsó hossz előtt láttam, hogy mennyien előttem vannak, és nem esett jól, de kompenzáltam. Nem hittem benne, hogy sikerülni fog, mert nagyon előttem voltak,

meglepődtem, hogy elsőként értem be.

A tervet teljesítettem az idővel, délután egy másodperccel jobban kell úszni. Sok van még bennem” – fejtette ki.

Az elődöntőben Cseh és Kenderesi egy futamban úszik, a két nagy rivális japán pedig előttük áll rajtkőre

„Ez okos úszás volt. Nem biztos, hogy jól jött ez a ritmusváltás, de muszáj volt megtennem, hogy normális pozíciót érjek el, és abból ússzak délután. A második futamba kerülök, és ez sokat jelent, mert látni fogom, hogy az előttem úszók mit teljesítettek” – mondta a 20 éves pécsi versenyző, aki nagyon élvezte a közönség biztatását is.

Szintén bejutott az esti elődöntőbe Hosszú Katinka 200 gyorson. Futamában második lett 1:56.43-mal az olasz Federica Pellegrini mögött, és összesítésben a harmadik legjobb eredményt érte el. A másik futamot a címvédő amerikai Katie Ledecky nyerte. A két szupersztár a középdöntőben sem mérheti össze tudását közvetlenül, mivel nem azonos futamban indulnak.

Ebben a számban Verrasztó Evelyn a 23. lett 1:59.92 perccel.

„Fantasztikus ennyi ember előtt úszni, de

a teljesítményemet nagyjából nullásra értékelem.

Elég rosszul ment az úszásom, én sem értem, hogy miért, hiszen a bemelegítés is jól sikerült. Nem akar valamiért összeállni, de remélem, a váltóig sikerül javítani” – mondta.

Férfi 50 mellen Financsek Gábor a 43., 800 gyorson Gyurta Gergely a 21. lett.

Az esti programban a férfi 200 pillangó és a női 200 gyors elődöntői mellett két fináléra lesz érdemes figyelni különösen. 17:32-kor kezdődik a férfi 200 gyors döntője Kozma Dominikkel, aki Sós Csaba szövetségi kapitány szerint csúcsformában van. Ezt követően 17:40-kor a női 1500 gyors következik az éremesélyes Kapás Boglárkával és Késely Ajnával.

Délelőtt Adam Peaty 26.10 másodpercre javította a férfi 50 méter mellúszás világcsúcsát, este pedig női 100 méter mellen várható rekorddöntés, mivel az orosz Julija Jefimova mindössze egy századdal maradt el ettől az elődöntőben.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×