Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.4
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Bemutatják az összetett verseny trófeáját a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny gyulai csapatbemutatóján 2026. május 12-én.
Nyitókép: MTI/Lehoczky Péter

Indul az idei Tour de Hongrie

A verseny főszervezője az InfoRádióban elárulta, hogy igazi világsztárokra is lehet számítani.

Minden évben más a Tour de Hongrie útvonala, mivel céljuk az ország minden szegletébe eljuttatni a kerékpársportot, valamint a világnak is megmutatni Magyarország minden részét. Idén Kelet-Magyarországról, Gyuláról indulnak, a verseny szerdán kezdődik – ismertette a szerdán rajtoló verseny részleteit Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője az InfoRádióban.

Mint fogalmazott, „talán” a Quick-Step csapatában vannak a legnagyobb nevek. Tim Merlier, a világ egyik legjobb sprintere lesz itt a világ legjobb felvezető csapattársaival. Emellett azt is elmondta, hogy hat év után ismét Magyarországon indul Valter Attila. Mint emlékeztetett, utolsó magyar győztesünk 2020-ban nyerte meg az akkori versenyt „kékestetői fantasztikus futamával”. Idén neki Pécsett lesz erre esélye, valamint a veszprémi szakaszt is érdemes figyelni.

Ott lesz viszont nagy magyar ellenfele, Dina Márton

– emelte ki Eisenkrammer Károly.

Az időzítéssel kapcsolatban hozzátette, hogy a kerékpársport versenynaptára teljesen tele van. Februártól október végéig minden hétvégén legalább két nagyon rangos esemény van a naptárban – ismertette a nehézségeket a főszervező. Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a Giro lesz „ellenfelük”, és ez jó döntésnek is tűnik, mivel a Tour de France-ra készülő nagy sprintersztárok, ahogy Tim Merlier is a magyar körversenyen készülnek fel a Tour de France-ra.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kalapos Mihály készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×