Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
A női ifjúsági jégkorong-válogatott történelmi tettet hajtott végre, ugyanis IIHF-világbajnokságon – bármilyen nemben és korosztályban – először tudta legyőzni a finneket, így pedig jövőre is az A-csoportban szerepelhet.
Nyitókép: MJSZ Média

Az U18-as magyar lányok megmutatták: az elitben a helyük!

A női ifjúsági jégkorong-válogatott történelmi tettet hajtott végre, ugyanis IIHF-világbajnokságon – bármilyen nemben és korosztályban – először tudta legyőzni a finneket, így pedig jövőre is az A-csoportban szerepelhet. A bentmaradásért rendezett sydney-i mérkőzésen a magyarok nagy izgalmak után hátrányból fordítva nyertek 7–5-re. Polónyi Petra mesterhármast szerzett, Hiezl Réka Effi kétszer talált be, a másik két gólt pedig két vb-újonc, Temesi Blanka és Tamás Helga szerezte – de a siker igazi csapatmunka volt.

„Csodálatos érzés, hogy az a munka, amit egész évben beletettünk, megtérült. A stábbal együtt hittünk abban, hogy ez sikerülni fog, bíztunk a csapat tudásában és akaratában. Jól felkészültünk az utolsó mérkőzésre is, a játékosok végrehajtották, amit kértünk tőlük. A szezon során fokozatosan lépkedtünk előre, minden tornának megvolt a kulcspontja, tudtuk, hogy hova szeretnénk eljutni a világbajnokság végén, és örömmel mondhatom, hogy ez sikerült is” – mondta Fodor Zoltán, a válogatott szövetségi edzője.

A játékosok közül mindenki a csapategységet és az összetartást emelte ki. „Hajtottunk végig, szívvel-lélekkel küzdöttünk az utolsó percig. Engem is végig biztattak a többiek. A kapuban én is tudtam, hogy nem magamért dolgozom, hanem miattuk, és ez hajtott, hogy mi igenis bent szeretnénk maradni, és meg szeretnénk mutatni, hogy milyen a magyar válogatott” – mondta Takács Zoé kapus.

A női ifjúsági jégkorong-válogatott történelmi tettet hajtott végre, ugyanis IIHF-világbajnokságon – bármilyen nemben és korosztályban – először tudta legyőzni a finneket, így pedig jövőre is az A-csoportban szerepelhet.
MJSZ

Polónyi Petra arról beszélt, hogy a finnek ellen az utolsó erőket gyűjtötte össze a csapat, és mindenki nagyon akarta a sikert. „Mindig a csapatért dolgozok, és hogy elérjük azt a célt, amit együtt kitűztünk” – mondta a csatár, aki tavaly a feljutást jelentő gólt szerezte, most pedig a mesterhármassal vállalt kulcsszerepet a bentmaradásban.

„Nagyon készültünk a finnek elleni utolsó meccsre, bele is raktuk a melót a jégen, ami aztán kifizetődött, elértük azt a célt, amiért a vb-re mentünk” – mondta a csapatkapitány, Hiezl Réka Effi, aki szerint ezúttal a magyar válogatott mellett voltak azok a nüanszok, amelyek korábban még hiányoztak. Bízik abban is, hogy a bentmaradással sok kislányt tudnak motiválni, hogy a jégkorongot válassza.

A magyar együttes tehát 2027-ben is a topdivízióban játszhat,

a csoportban majd a ranglista alapján Kanada, Csehország és Szlovákia lesz az ellenfél, a másik négyest pedig a mostani vb-győztes Egyesült Államok, Svédország, Svájc és a feljutó németek alkotják. A torna helyszínét és pontos időpontját még nem jelölték ki.

Kolbenheyer Zsuzsanna a nemzetközi szövetség részéről a vb elnökeként volt jelen az új-skóciai Sydney-ben és Membertou-ban, de természetesen a magyar szövetség vezetőjeként is büszkén nézte a csapat játékát. „Ahogy a tavalyi év, úgy a mostani is nagyszerűen indult a magyar jégkorongban a női U18-as válogatottnak köszönhetően – külön öröm, hogy a bentmaradást a Magyar Jégkorong Napján érték el a lányok. Óriási elismerés illeti az egész csapatot és a stábot, egész szezonban hatalmas munkát tettek a felkészülésbe, és örülünk, hogy ennek meglett a gyümölcse. Ez a korosztály az elmúlt években már többször bizonyította, hogy sokra hivatott, most pedig ezt a legjobbak között is megmutatta, és megérdemelten maradt bent. Reméljük, hogy ebből a keretből minél többen tudnak majd stabil tagjai lenni a felnőttválogatottnak is, amelyre idén szintén fontos feladat vár a hazai világbajnokságon. Köszönjük a játékosokat felkészítő edzők áldozatos munkáját is!” – mondta az MJSZ elnöke.

A női U18-as válogatott eredményei az A-csoportos világbajnokságon:

Csoportkör:

  • Svédország-Magyarország 4-1
  • Kanada-Magyarország 14-0
  • Magyarország-Svájc 0-2

Negyeddöntő:

  • Egyesült Államok-Magyarország 9-0

Helyosztó:

  • Magyarország-Finnország 7-5

A női U18-as válogatott kerete:

  • Kapusok: Csordás Csenge (KASI), Majoros Emma (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)
  • Hátvédek: Faragó Luca (Ajka/BJA), Görbe Liza (Lehel HC/BJA), Gyula Rebeka (BJA), Hajdu Lili (HKB), Schneider Kata (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)
  • Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Dóra (DHK), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Kerkovits Réka (BJA), Magyar Diána (Mad Dogs, német), Máhr Dóra (UTE/BJA), Polónyi Petra (NAHA, amerikai), Sághy Lara (BJA), Szalai Szonja (BJA), Tamás Helga (Vasas/MAC Budapest), Temesi Blanka (MAC Budapest), Vass Szonja (BJA), Weiler Krisztina (OHA, kanadai), Zsobrák Hanna (Rampage)
  • Stáb: Fodor Zoltán szövetségi edző, Mika Väärälä másodedző, Pillók Martin másodedző, Zaka Norbert kapusedző, Delaney Collins mentoredző, Kozák Attila erőnléti edző, Szabó Anna fizioterapueta, Szilágyi Lili csapatvezető, Szilágyi Soma felszerelés-menedzser, Jasó Judit szakági vezető, Hamar Attila csapatorvos
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×