Infostart.hu
eur:
354.94
usd:
311.49
bux:
139486.99
2026. június 30. kedd Pál
Nagy Péter a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia férfi súlyemelő-bajnokságának plusz 109 kilogrammos súlycsoportjában versenyez a Tokiói Nemzetközi Fórumban 2021. augusztus 4-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Visszavonul a súlyemelés korszakos hazai egyeduralkodója

A múlt hétvégi nyíregyházi ob-n sorozatban megszerzett 21. országos felnőtt bajnoki címe után felhagy a versenyzéssel Nagy Péter, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) március végén megválasztott elnöke.

Az MSSZ első embere Szegedről nyilatkozott az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában, megerősítve, hogy páratlan sikert ért el a sportág hazai történetében azzal is, hogy elnökként lett magyar bajnok ólomsúlyban.

A sorozatot azonban nem folytatja - jelentette be a jogi végzettségű sportember, magyarázatul hozzáfűzve, hogy már az idei ob-re sem volt elég ideje rendesen felkészülni. Hangsúlyozta ugyanakkor: büszke rá, hogy így is megint nyerni tudott, de úgy döntött, hogy jövőre, "a huszonkettedik magyar bajnokságot már elengedi az életéből".

Nagy Péter örömmel említette, hogy a családja, két gyermeke is ott volt a nyíregyházi ob-n, s vele együtt ünnepelte a jelek szerint utolsó bajnoki győzelmét. Bár egy kiskaput azért nyitva hagyott a maga számára a januárban 40 éves MSSZ-elnök, aki amúgy a búcsút 143 kilogrammos új országos szakításcsúccsal tette még emlékezetesebbé.

"Az elkövetkező években háttérbe szorul a súlyemelés, legalábbis egyelőre szüneteltetem a versenyzést - fogalmazott a negyedszázados sportolói pályafutásának végleges lezárását érintő kérdésre. - Megadom a lehetőséget a fiataloknak."

Az elnökké választását követő lassan nyolc hónapról szólva elmondta, hogy intenzív munka folyt és folyik a szövetségben, s az egyik legfontosabb előrelépésként említette, hogy a sportág visszakerült a diáksportba.

"Óriási eredménynek tartom, hogy jövő áprilisban megint lesz Diákolimpia súlyemelésben, ott vagyunk ismét az iskolákban is" - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy új, demokratikus alapszabályt fogadtak el, s kiemelte, hogy a szponzorok is visszatérnek a sportágba.

"Új támogatói is vannak a szövetségünknek, amely a vezetésemmel arra törekszik, hogy a magyar súlyemelés egyre jobb legyen" - mondta.

Elárulta, hogy nemzetközi versenyt is szeretnének rendezni, s ez ügyben már felvették a kapcsolatot az európai szövetséggel.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×