Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Facebook/Derencsényi István - Magyar Úszó Szövetség

Az úszók utánpótlás-kapitánya elmondta, mi áll a halványabb junior vb-szereplés hátterében

Nem csak a testalkat számít az úszásban, noha bizonyos versenyszámokban a magasabb, izmosabb versenyzők előnye elvitathatatlan – mondta az InfoRádióban Krajnyák György. A szakember beszélt az egyetlen magyar éremmel záruló romániai junior világbajnokság fő tanulságairól is.

A magyar úszók Antal Dávid révén egyetlen érmet szereztek az augusztusi, Otopeniben rendezett junior világbajnokságon. A 17 éves nyírbátori versenyző új egyéni csúccsal, 1:56,87-es idővel lett második 200 méter pillangón a dél-afrikai színekben induló Kris Mihaylov mögött. Kaliba Viktor tanítványa ugyanebben a számban aranyérmet nyert a júliusi, somorjai junior Eb-n. A romániai világbajnokságon 14 magyar vett részt, de csak négyen jutottak döntőbe.

A magyar úszók utánpótlás-kapitánya az InfoRádióban azt mondta, a felkészülés szempontjából nem volt kedvező, hogy augusztus végén rendezték a vb-t, és megítélése szerint ez is közrejátszott abban, hogy nem született több jó magyar eredmény Romániában. Már hosszú évek óta az a bevett hazai rendszer, hogy az utánpótlás-válogatott keret tagjai szeptemberben kezdenek el edzeni, majd egy rövidebb téli szünet után egészen júliusig versenyeznek a különböző bajnokságokon és nemzetközi versenyeken. Augusztusban korábban rendszerint négyhetes pihenőt kaptak, ami éppen elég volt arra, hogy kifújják magukat és tudjanak regenerálódni a megerőltető szezon után. Krajnyák György kiemelte: nagyon fontos a pihenés, mert ebben az időszakban is fejlődnek, erősödnek a fiatalok, nem csak a tréningek alatt.

Ehhez képest idén úgy alakult a versenynaptár, hogy a junior úszóknak még augusztusban is versenyezniük kellett, ráadásul az év legfontosabb eseményét rendezték ebben az időszakban az utánpótláskorúak számára. A szakvezető megfogalmazása szerint így az történt, hogy

a július elejei junior Eb után „második nekifutással” készülni kellett a világbajnokságra, ami szokatlan és nagyon nehéz volt.

Indoklása szerint a fiatalok hozzászoktak és már évek óta természetesnek veszik, hogy augusztusban pihenhetnek, ezzel szemben idén komoly verseny volt, ahol helyt kellett állni.

Az utánpótlás-kapitány ezzel együtt nagyon örül Antal Dávid vb-ezüstjének. Kiemelte, hogy a Bátori Sárkány Úszó Egyesület versenyzője már évek óta a legjobbak közé tartozik a különböző hazai korosztályos bajnokságokon, sőt immár világeseményeken is bizonyított. Az idei sikereket megelőzően bronzérmes lett a 2024-es vilniusi junior Európa-bajnokságon. Krajnyák György szerint sokat fejlődött egy év alatt is, amit alátámasztanak a jobb időeredmények, az egyéni csúcsdöntések. Mint mondta, az ő teljesítményén is meglátszódott, hogy a júliusi Eb után a megszokottakkal ellentétben nem lehetett pihenőre vonulni, ráadásul „egy sokkal magasabbra tett lécet kellett megugrania”.

Úgy véli, nemcsak mentálisan volt nehéz alkalmazkodni az új helyzethez, az edzésmunkán is változtatni kellett, de Antal Dávid és edzője felnőtt a feladathoz, a versenyző pedig nagyon akarta, hogy jól sikerüljön a vb is.

Belátták és felismerték, hogy nem vállalhat annyi számot Otopeniben, mint a júliusi Európa-bajnokságon.

Arra is odafigyeltek, hogy csak annyi időt töltsenek a versenyhelyszínen, amennyi éppen szükséges, nem utaztak ki Romániába sok-sok nappal az esemény kezdete előtt. Végül ez az elgondolás meghozta az eredményt: Antal Dávid egyetlen számban indult a vb-n, de arra mentálisan és fizikálisan is nagyon jól felkészült, és ezüstöt nyert 200 méter pillangón.

Vannak problémák a kiválasztásban?

Plagányi Zsolt, Németh Nándor és Kovács Benedek edzője nemrég azt mondta az InfoRádióban, hogy a jövőben az eddigiektől részben eltérő szempontok szerint lenne érdemes kiválasztani és menedzselni a tehetséges fiatalokat. Az FTC edzője szerint ha a magyar szakemberek nem figyelnek oda jobban az alkati adottságokra, akkor a világ elhúz mellettünk.

Krajnyák György ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, az eredményesség szempontjából a testalkat csak az egyik fő faktor, e mellett van még további három nagyon fontos tényező is. Az egyik a mozgáskoordináció, a másik a test biokémiája, vagyis az, hogy milyen szinten tud energiát termelni, feldolgozni az emberi test. A harmadik befolyásoló kritérium pedig a mentális állapot a szakvezető szerint. Mint mondta,

„hiába van óriási testalkata valakinek, ha nem hajlandó edzeni”.

Az utánpótlás-kapitány ugyanakkor hozzátette, hogy nagyon kevés jó, eredményes kis termetű 50-es úszó van, a rövidebb távokon szerinte is a nagyobb testű, izmosabb, nagyobb sebességre képes úszók dominálnak. Ahogy pedig a távok növekednek, úgy egyre inkább „az állóképesebb, az edzhetőbb, a mentálisan teherbíróbb versenyzők tudnak a végén odaérni”.

Példaként megemlítette Betlehem Dávidot, aki „nem egy hatalmas óriás”, de a hosszabb nagymedencés távokon és nyílt vízen mégis felküzdötte magát a világ legjobbjai közé. A szakvezető szerint éppen az ő felemelkedése a bizonyíték arra, hogy a kiválasztásnál nem lehet csak a testalkat a domináns szempont.

(A nyitóképen: Antal Dávid, aki egyéni csúcsot döntve, 1:56.87 perces időeredménnyel ezüstérmet nyert 200 méteres pillangóúszásban az augusztusi, romániai junior világbajnokságon.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×