Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre
Fucsovics Márton a norvég Casper Ruud ellen játszik az estorili tenisztorna negyeddöntőjében 2024. április 5-én. Fucsovics két játszmában kikapott a címvédő és első kiemelt Ruudtól.
Nyitókép: MTI/EPA-LUSA/Rodrigo Antunes

Három kiemelt már megvan – Fucsovics a döntő kapujában

Fucsovics Márton folytatta jó sorozatát és a 12. helyen kiemelt spanyol Jaume Munar legyőzésével elődöntőbe jutott a 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású észak-karolinai keménypályás tenisztornán, Winston-Salemben.

A világranglistán 94. helyen álló magyar játékos, aki a második körben a másodikként rangsorolt holland Tallon Griekspoort búcsúztatta, a nyolcaddöntőben pedig a 14. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agutnál is jobbnak bizonyult, a negyeddöntőt is sikerrel vette: két szettben, 1 óra 41 perc alatt győzte le az ATP-rangsorban 46. ellenfelét.

Remekül kezdett a 33 éves magyar játékos, nullára hozta adogatógémjeit, majd 2:2-nél brékelt. Aztán 5:4-nél a szettért adogathatott, de ekkor még nem sikerült a megnyernie a játszmát. 5:5-nél viszont újra elvette ellenfele szervajátékát, majd hozta a magáét, ezzel pedig 7:5-re az első játszmát. A másodikban 3:0-ra meglépett, de Munar 3:3-nál egyenlített. Fucsovics ezt követően visszaszerezte a brékelőnyét, hozta a saját szerváját, a spanyol ekkor csak a mérkőzésben maradásért adogathatott. Nem járt azonban sikerrel, így a második játszma 6:3-ra a nyíregyházi sportolóé lett, aki ezzel bejutott a torna elődöntőjébe.

A fináléért péntek este 10 tíz órakor a 11.-ként rangsorolt amerikai Sebastian Korda (86.) lesz az ellenfele, akivel szemben az eddigi mérlege 1:1. Az amerikai a győzelmét éppen ezen a tornán aratta két évvel ezelőtt a nyolcaddöntőben, öt nappal az után viszont Fucsovics egy ötszettes mérkőzésen visszavágott a vereségért a US Open első fordulójában.

Eredmény, negyeddöntő:
Fucsovics Márton–Jaume Munar (spanyol, 12.) 7:5, 6:3

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×