Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok úszó, miután átvette a Csik Ferenc-díjat Sulyok Tamás köztársasági elnöktől (b) és Schmidt Ádámtól, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárától (j) az államtitkárság, a magyar sport napja alkalmából rendezett ünnepségén a Puskás Arénában 2025. május 6-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kapás Boglárka: nem hagytam abba az úszást, de furcsa, hogy már nem kapok edzői utasításokat

Az olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó számára továbbra is nagyon fontos a rendszeres mozgás, mint ahogy az is, hogy hetente többször találkozhasson korábbi csapattársaival és edzőjével, Virth Balázzsal. Kapás Boglárka az InfoRádióban azt is elmondta, mivel teltek az elmúlt hónapok a visszavonulása óta.

A magyar sport napján kiemelkedő sporteredményei és sportolói karrierje elismeréseként Csik Ferenc-díjat vehetett át Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó, valamint Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó. A versenyzői pályafutását a tavaly év végi, budapesti rövid pályás úszó világbajnokságot követően befejező Kapás Boglárka a díj átvétele után nyilatkozott az InfoRádióban.

Mit jelent önnek ez a díj?

Nagyon sok mindent, és külön öröm számomra, hogy egy ilyen csodálatos napon, ráadásul egy kerek évfordulón, a magyar sport 150. születésnapján vehettem át. Elképesztően hálás vagyok minden elismerésért, amit a sportpályafutásomért kapok. Ez egy kiemelkedő díj, és be kell valljam, nagyon hiányzott már ez a közeg, ez a társaság. Öt hónapja hagytam abba az úszást, és most itt lehetek sok kiváló sportolóval, szakemberrel ezen a díjátadón. Jó még egy kicsit csipegetni a sportolói életből, még akkor is, ha már nem vagyok élsportoló. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elismerik a pályafutásomat.

Hogyan és mivel teltek az elmúlt hónapok? Azt rebesgetik, hogy azért még fel-feltűnik az uszodákban.

Persze. Figyelek arra, hogy ne essek ki teljesen, hiszen heti 14 edzést nem szabad lecserélni egyszer csak nullára. Az nem lenne egészséges, úgyhogy heti 3-5 edzést tartok. Ezek nem csak úszóedzések, futok is, sok mást is csinálok, rendszeresen mozgok. Fontos számomra, hogy tartsam magam ehhez. Elkezdtem tapogatózni, hogy merre lehet kikövezve a további utam. Nehéz megtalálni magamat, illetve a célomat, de rendkívül támogató család és baráti társaság vesz körül, ami nagyban megkönnyíti a helyzetemet.

Férjével, Telegdy Ádámmal együtt jár az úszóedzésekre. Mennyi pluszt ad önnek, hogy ebben a levezető időszakban is együtt edzhet a párjával, illetve a korábbi csapattársakkal, Virth Balázs irányításával?

Sokkal könnyebb így edzésre menni. Nem egyedül kell felkelnem, hanem Ádámmal indítom a napot. Hajnali fél hatkor indulunk általában. Nagyon hiányoznának a csapattársak, ha nem lennének ezek a tréningek, és nagyon örülök annak is, hogy gyakran találkozhatok Balázzsal. Az persze furcsa, hogy már nem ad nekem utasításokat. Nem mondja meg, mit kell csinálnom. Ezt elmondtam neki is az év elején. Még az is lehet, hogy néha majd megkérem, javítsa a technikámat egy kis nosztalgiázás kedvéért.

Melyik úszásformát szereti ilyenkor?

Vegyes, mindenfélét. Mind a négy úszásnemben úszok minden edzésemen. Jól átmozgat, jólesik. Ez a lényeg.

Mennyit tudott pihenni az elmúlt hónapokban? Volt-e esetleg ideje utazásra, feltöltődésre?

Majdnem az egész január egy hosszabb utazással telt. Ezt előre elterveztem. A visszavonulásom után azt szerettem volna, hogy teljesen kitisztuljon a fejem, csak pihenni akartam. Utána egy picit besűrűsödtek a napok, három-négy hete viszont elkezdtem nagyon tudatosan figyelni arra, hogy tartani tudjak egyfajta egyensúlyt. Sok mindent elvállalok, de arra törekszem, hogy legyen idő a pihenésre is. Saját tapasztalatból mondom, hogy nagyon fontos a mentális egyensúly megtalálása a mindennapokban.

Ha a nyári, szingapúri világbajnokságra gondol, mi jár a fejében? Esetleg ott lesz, elutazik?

Nem. Ha a férjem, Ádám ment volna, akkor lehet, hogy kiutaztam volna vele, hiszen Szingapúr nagyon közel áll a szívemhez a 2010-es ifjúsági olimpia miatt, ahol két aranyat és egy ezüstöt nyertem. Nagyon szeretem azt a helyet, de nyáron csak a tévében fogom nézni a világbajnokságot. Abból kiindulva, hogy az áprilisi, kaposvári országos bajnokság alatt is könnyeztem, miközben néztem, valószínűleg ez lesz a nyári vb-t nézve is.

Nemcsak Szingapúr, hanem Debrecen és Budapest is nagyon közel áll önhöz, de olyan távoli helyszíneken is nagy sikereket ért el, mint Rio de Janeiro (2016, olimpiai bronzérem) vagy Kvangdzsu (2019, vb-aranyérem).

Így van, ezek a helyszínek is aranybetűkkel vannak beírva a szívembe természetesen. Ha eszembe jutnak vagy valahol szóba kerülnek ezek a versenyek, akkor mindig melegséget érzek, és hiányzik mindaz, ami ezeken a helyeken körülvett engem.

Mennyi időt ad magának, hogy kikristályosodjon, mivel fog majd foglalkozni hosszabb távon?

Nem akarok kijelölni határidőt, hogy meddig kell ezt eldöntenem. Hiszek abban, hogy érezni és tudni fogom, mikor és merre kell lépnem. Most mondhatjuk, hogy hátradőlve várom ezt a napot.

A sport viszont mindenképpen központi szerepben marad az életében?

Így vagy úgy, de mindenképpen.

(A nyitóképen: Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó, miután átvette a Csik Ferenc-díjat Sulyok Tamás köztársasági elnöktől és Schmidt Ádámtól, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárától az államtitkárság, a magyar sport napja alkalmából rendezett ünnepségén a Puskás Arénában 2025. május 6-án.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×