eur:
402.37
usd:
371.5
bux:
91415.63
2025. március 29. szombat Auguszta
A manchesteri Marcus Rashford nyitógólja az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában játszott Manchester United - FC Liverpool mérkőzésen a manchesteri Old Trafford stadionban 2019. október 20-án. A találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget.
Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

Rubern Amorim inkább a 63 éves kapusedzőt, a Barcelona Marcus Rashfordot választaná

Marcus Rashford, a Manchester United támadója beleegyezett a fizetéscsökkentésbe, hogy az átigazolási határidő lejárta előtt a Barcelonához igazolhasson. Neki és a Unitednek is érdeke, hogy a korábbi válogatott csatár másik klubban futballozzon az idény hátralévő részében.

A 27 éves csatár a december 12-i, Viktoria Plzen elleni Európa-liga-mérkőzés óta nem játszott a Vörös Ördögöknél. Annak ellenére sem, hogy a csapat továbbra is gyengén szerepel, szükség lenne egy jó formában lévő, gólerős csatárra – csak hát Rashford most nem az.

Ruben Amorim, a gárda portugál menedzsere azt mondta vasárnap, hogy szívesebben látná a keretében a 63 éves kapusedzőt, Jorge Vitalt, mint „egy olyan játékost, aki nem minden nap adja a maximumot”.

A 27 éves, de már tizedik idényét a Manchester United tagjaként a Premier League-ben töltő csatár a 2024–2025-ös szezonban 15 mérkőzésen 983 percet játszott eddig, ebből mindössze egyetlen bajnokin nem cserélték le vagy be.

A Manchester United korábbi védője, Rio Ferdinand úgy véli, Rashfordnak el kell hagynia az Old Traffordot. „Ha én lennék az a játékos, akiről a menedzser ezt mondta, akkor a szívem, a büszkeségem, az egóm kész lenne. Ez kínos” – mondta a saját YouTube-csatornáján. Azt is mondta: „Ha valaki megkérdőjelezi, hogy 100 százalékot adsz a csapatért, mondván, hogy nincs erőd, az súlyos bírálat. Marcus számára ezek után nincs visszaút. Ha visszajönne, az azt jelentené, hogy a többi játékos leveheti a lábát a gázról.”

Egy másik korábbi híres játékos, Chris Sutton szerint is javítania kell Rashfordnak a hozzáállásán. „Elég világos, amit Amorim mondott. Mindannyian tudjuk, hogy Marcus Rashford csodálatos játékos volt, valószínűleg még mindig az. Ám amit Amorim tett, az pedig neki az utolsó mentsvára, nagyon is joga van hozzá. Nem kér semmi rendkívülit, csak azt, hogy Rashford minden nap vétesse észre magát” – fejtegette a BBC Radio 5 Live hétfő esti klubjában.

A hajó alighanem elment.

Rashford – miután december közepén kimaradt a keretből a Manchester City elleni városi rangadó előtt – már azt fejtegette, hogy készen áll egy „új kihívásra”, az Old Traffordtól távol, ha arra januárban lehetőség adódik.

Emiatt több klub neve is felbukkant a sajtóban, mint lehetséges kölcsönvevő, de aztán kiderült, a legtöbbjük képtelen állni azt a fizetést, amelyről Rashfordnak szerződése van. Ezek közé tartozott az FC Barcelona is, ezért fontos fejlemény az ügyben, hogy az angol csatár hajlandó lenne akár fizetéscsökkentésbe is beleegyezni. A katalán klub állítólag hárommillió eurót fizetne egy nyárig szóló kölcsönvételért.

Más kérdés, hogy a Barcelonának a spanyol liga szigorú szabályai szerint előbb helyet kellene csinálnia a saját keretében, magyarán meg kellene szabadulnia játékosoktól. A klub vezetői szívesen túladnának – legalább kölcsönben – Ansu Fatin, aki az egyik legjobban kereső játékosa a csapatnak, de a fiatal csatár nem igazán akar távozni, pedig menedzsere, Jorge Mendes lelkesen keres neki olyan helyet, ahol ismét formába lendülhet. Szó esett már a Tottenhamről, de érdeklődik a Fenerbahce és a Besiktas is, csakhogy egyik (kölcsön)vevő sem akarja átvállalni Fati csillagászati fizetését.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
A német kancellár tettre kész, de nem  mindenben

A német kancellár tettre kész, de nem mindenben

Az Egyesült Államok után kezdettől fogva Németország volt az az ország, amely legtöbb fegyverrel, illetve pénzügyi segítséggel támogatta Ukrajnát. A német támogatás fő koordinátora Olaf Scholz kancellár volt, aki immár csak ügyvezetőként képviselte országát a "tettrekészek" párizs csúcstalálkozóján.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.31. hétfő, 18:00
Demkó Attila
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programvezetője
Alig kap figyelmet ez a globális probléma, pedig Magyarországon is 1,5-2 millió ember egészségét veszélyeztetheti

Alig kap figyelmet ez a globális probléma, pedig Magyarországon is 1,5-2 millió ember egészségét veszélyeztetheti

Bár a zajszennyezés a levegő- vagy vízszennyezéshez képest kevesebb figyelmet kap, azonban világszerte egyre nagyobb problémát jelent. Hosszú távon komoly egészségügyi problémákat okozhat a stressztől, alvászavartól kezdve a szív- és érrendszeri betegségekig. A zajszennyezés fő forrásának a közúti közlekedés számít. Az EU-ban a lakosság több mint 20%-a él olyan területeken, ahol a közlekedési zajszint már káros az egészségre, míg Magyarországon mintegy 1,5 millió ember van kitéve a közúti zajterhelésnek. A zajszennyezés egyéb formáit is beszámítva viszont itthon akár 2 millió ember is érintett lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×