Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Szalai Attila melegít a Magyarország - Ciprus barátságos labdarúgó mérkőzés előtt Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megint szemet vetettek a magyar hátvédre a törökök

Török sajtóértesülések szerint a Trabzonspor labdarúgócsapata a téli átigazolási szezonban újra megpróbálkozik Szalai Attila szerződtetésével.

Szalai Attila 2023 nyarán épp Törökországból, a Fenerbahcétól igazolt a Bundesligában szereplő Hoffenheimhez, ám nem találta meg a számításait a német együttesnél, amelyben az érkezése óta mindössze öt térmérkőzésen jutott szóhoz – a jelenleg is zajló, 2024–2025-ös idényben annak ellenére sem léphetett pályára, hogy a csapatnál novemberben történt egy edzőváltás is. A 26 esztendős védő emiatt a magyar válogatott keretéből is kikerült.

Az elmúlt hónapkban a kevés játéklehetőség miatt rendre szóba került a hátvéd esetleges klubváltása, a török lapok pedig most arról cikkeznek, miszerint a Trabzonspornál újra téma Szalai neve – mint ismert, a Trabzon a nyáron már megpróbálta megszerezni a játékost, a transzfer állítólag majdnem létre is jött, az utolsó pillanatban azonban a németek új elnöke változtatott a korábban megbeszélt összegen, amit viszont a törökök már nem voltak hajlandóak kifizetni, emiatt visszaléptek az üzlettől – írja az m4sport.hu.

Szalai Attila az elmúlt hónapokban ott sem volt a Hoffenheim keretében, ez pedig az értékén is meglátszik: a transfermarkt.de piaci portál októberben és decemberben már 2 millió euróra becsülte a védőt, akit a gárda annak idején 12,3 millió euróért vásárolt.

Decemberben arról lehetett olvasni, hogy a németek elengednék Szalait, az Isci Haber nevű portál pedig most arról számolt be, hogy a Trabzonspornál januárban ki is használnák a lehetőséget, és egy új ajánlattal elhoznák a futballistát.

Az Isci Haber hozzáteszi: a Trabzonnál Szalai Attila mellett többen is szóba kerültek a védelem megerősítése kapcsán, így például a Copenhagen játékosa, Kevin Diks is, akinek 2025 nyarán jár le a szerződése a dán csapattal.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×