Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
319.28
bux:
151617.05
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Arne Slot, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool új vezetőedzője az AXA Edzőközpontban tartott fotózáson Liverpoolban 2024. július 5-én.
Nyitókép: MTI/AP/PA/Peter Byrne

Megszólaltak a vezetőedzők a Real Madrid-Liverpool mérkőzés után

A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot megkönnyebbült, hogy 15 év után sikerült legyőzniük a Real Madridot szerdán a Bajnokok Ligájában, kollégája, Carlo Ancelotti pedig a vereség ellenére sem aggódik a továbbjutás miatt.

"Nagyon különleges egy olyan csapat ellen pályára lépni, amely már ennyiszer megnyerte a sorozatot, és sok-sok éven keresztül okozott nehézséget a Liverpoolnak" - mondta a Vörösök mestere, akinek az együttese öt forduló után a mezőnyben egyedüliként százszázalékos a BL-ben, így elsőként biztosította a továbbjutását a kieséses szakaszra.

A Premier League-ben és a BL-ben is listavezető angol csapat trénere azt hangsúlyozta, hogy nem pontokban gondolkodott, hanem minél előbb meg akarta valósítani azt a játékstílust, amit eltervezett, ez pedig nem volt bonyolult, mivel nem sokban tér el elődje, Jürgen Klopp irányítása alatt játszott játéktól.

"Nagyon szép ez az eredmény, de semmit sem jelent, mivel ez még csak az első szakasz"

- mondta az új lebonyolításról, ugyanakkor megjegyezte, hogy elégedett a csapata jelenlegi teljesítményével.

Carlo Ancelotti szerint a büntetőt hibázó Kylian Mbappénak egy rendkívüli játékos, de még időre és támogatásra van szüksége, hogy a madridiaknál boldoguljon.

"Talán az önbizalom hiánya lehet a gond. Néha előfordulnak olyan pillanatok, amikor a dolgok egyszerűen nem állnak össze, de túl kell jutni ezeken az időszakokon. Sokszor előfordul, hogy valaki kihagyja a büntetőt, ezért nem kell búslakodni" - mondta Ancelotti a 2-0-s vereséggel zárult mérkőzést követően arra utalva, hogy a francia világbajnok 0-1-nél egyenlíthetett volna, majd kiemelte, hogy a csatár keményen dolgozik és ezt folytatnia kell.

A Real Madrid vezetőedzője elmondta, hogy a Liverpool, melyben Szoboszlai Dominik a 83. percben csereként lépett pályára, megérdemelte a győzelmet, mert dinamikus volt és nagyon intenzív futballt játszott.

A madridiak jelenleg a 36 csapatos tabella még éppen továbbjutó 24. helyén állnak, de Ancelotti biztos abban, hogy sikerül a kieséses szakaszba lépniük.

Jude Bellingham csalódottabb volt mesterénél, szerinte rosszul játszottak Európa legjobban teljesítő csapata ellen, és a következő három mérkőzésen muszáj nyerniük a továbbjutás érdekében.

A Liverpool legközelebb a Gironához, a Real Madrid pedig az Atalantához látogat a BL főtáblájának hatodik fordulójában.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Kitart döntése mellett Baka András: izzik az internet az új legfőbb ügyész jelölése körül

Kitart döntése mellett Baka András: izzik az internet az új legfőbb ügyész jelölése körül

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészi megbízatása augusztus 25-én szűnt meg, alig több mint egy évvel a kilencéves mandátum kezdete után, azóta Lajtár István legfőbb ügyész helyettes gyakorolja a legfőbb ügyészi jogkört. Baka András köztársasági elnök előzetes pártegyeztetés nélkül választott jelöltet, és szeptember 21-én Szathmáry Zoltánt javasolta az ügyészség élére. Magyar Péter miniszterelnök kijelentette, hogy a Tisza-frakció nem fogja megszavazni Szathmáryt és megkérte a köztársasági elnököt, hogy  a A Google Trends adatai alapján megnéztük, mekkora érdeklődés övezi a legfőbb ügyész kiválasztását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×