eur:
397.91
usd:
364.32
bux:
89265.59
2025. március 17. hétfő Gertrúd, Patrik
Nyon, 2018. június 19.A Bajnokok Ligájának trófeája az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA egyik kupasorozata, a Bajnokok Ligája első selejtezőfordulójának sorsolásán az UEFA nyoni székházában 2018. június 19-én. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nyitókép: MTI/EPA/Valentin Flauraud

Futballpályán az MI: az alapszakasz felénél ők a Bajnokok Ligája esélyesei

Az Opta legújabb analízise szerint a Manchester City a legesélyesebb a sorozat 2024/25-ös kiírásának megnyerésére.

Lezajlott a negyedik forduló is a Bajnokok Ligája alapszakaszában, így hivatalosan is féltávhoz érkezett a harminchat csapatos mezőny. Négy mérkőzést követően egyetlen százszázalékos csapat maradt, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató – PL-ben is listavezető – Liverpool gárdája. Arne Slot együttese 12 ponttal, 10-1-es gólkülönbséggel vezeti a tabellát. Több meglepetés is történt már az alapszakasz küzdelmeinek első felében, így fordulhatott elő, hogy az élmezőnyben olyan csapatok is ott szerepelnek, mint a Sporting, a Monaco, vagy az újonc Brest. Rögtön mögöttük ötödik helyen a még gólt sem kapó Internazionale található meg, a 2023-ban ezüstérmes olasz csapat 10 pontot gyűjtött eddig. A Bayern München és a Real Madrid felemás mérleggel, hat-hat pontot szerezve „kullog” a playoffot jelentő helyeken, míg a PSG (25.) óriási meghökkenésre egyelőre nincs ott a legjobb 24-ben.

Az Opta legújabb elemzése alapján az is kiderült, hogy melyik csapatnak adják a legnagyobb esélyt a végső győzelemre. A brit sportelemző vállalat az alapszakaszt és az egyenes kieséses szakaszt is leszimulálta – írja a sport365.hu.

Az elemzés szerint az alapszakaszban a Liverpool végez majd az első helyen, és az Intert várják a második helyre. A címvédő Real Madrid automatikus továbbjutására – első nyolc közé kerólésére – mindössze négy százalékot adnak.

A végső győzelemre a legnagyobb esélye a Manchester Citynek van (19 százalék), de tíz százalék fölötti potenciált kapott a Liverpool (17 százalék) és az Inter is (12 százalék). Az öt legesélyesebb csapat listájára még a bombaformában futballozó Barcelona (9 százalék) és az ugyancsak botladozó, sérülésektől tizedelt Arsenal (8 százalék) fért be. A Real Madrid végső sikerére 6 százalékot adott az Opta.

Címlapról ajánljuk
Lecsap a fogyasztóvédelmi hatóság, keményen megbüntetik az indokolatlan áremeléseket

Lecsap a fogyasztóvédelmi hatóság, keményen megbüntetik az indokolatlan áremeléseket

Azonnali ellenőrzéseket indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság annak érdekében, hogy a vásárlók tisztességes áron juthassanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez. Az árrést, a saját márkás termékek arányát és a mennyiségi előírásokat is vizsgálják. Eitmann Norbert, a hatóság sajtófőnöke az InfoRádióban elmondta azt is, mekkora bírságok járnak az egyes előírások megszegéséért.

„Dinamizálni a saját tábort” – elemzők a március 15-i beszédekről

A miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédét – annak utóhatásával együtt – vették górcső alá az InfoRádió által megkérdezett elemzők, de elmondták véleményüket a Tisza Párt elnökének hosszú szónoklatáról is. "Poloskák", 12+1 pont és sok párhuzam került elő a beszédelemzések során. Az InfoRádió Zsolt Pétert (Méltányosság) és Erdélyi Rezső Krisztiánt (Nézőpont) kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.18. kedd, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×