Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Ligeti Dániel, miután győzött a függetlenként induló fehérorosz Dzjanisz Hramjankov ellen a férfi szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzésén a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon 2023. szeptember 17-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Birkózás - Kiváló hírrel kezdődik az olimpia magyar szempontból

Mind az öt magyar birkózó benne lesz súlycsoportja nyolc kiemeltje között a párizsi olimpián.

A nemzetközi szövetség (UWW) a honlapján közölte a névsorokat, melyek a sportág történetében először nyolcfősek. A rangsorokat a világranglista alapján állította össze a szervezet.

Az olimpiai kiemelésnél a felső ágra kerül az első és nyolcadik helyen kiemelt versenyző, így leghamarabb a negyeddöntőben küzdhetnek meg egymással, míg a negyedik és ötödik is csak a legjobb négy közé jutásért csaphat össze. A másik ágon a második és hetedik, illetve a harmadik és a hatodik helyezett találkozhat egymással, abban az esetben, ha az olimpiai kiemeléssel nem rendelkezőket is felülmúlják.

A kvalifikációs időszak alatt függetlenként egyéni színekben versenyző orosz és fehérorosz birkózók bojkottja miatt módosult a nevezési lista, mivel az általuk megszerzett indulási jogokat átruházták a soron következő birkózók nemzeteire. A változtatás érintette a két magyar kötöttfogású induló súlycsoportját.

A magyarok közül először, augusztus 6-án a 77 kilós Lévai Zoltán lép szőnyegre Párizsban, a BHSE világ- és Európa-bajnoki ezüstérmese a hetedik helyen kiemelt versenyző lesz a sorsolásnál. Az ő ágára került még az azeri Eb-győztes, vb-második Sanan Suleymanov, a tokiói játékokon ezüstérmes kirgiz Akzsol Mahmudov - akit három éve Lőrincz Tamás múlt felül az olimpiai döntőben - és a vb-ezüstérmes kazah Demeu Zsadrajev.

Lévai után 7-én a 87 kilogrammos világbajnok, Losonczi Dávid is megkezdi versenyét, aki második kiemelt lesz a francia fővárosban. Az ESMTK 24 éves sportolója szintén az alsó ágra került, amelyen az orosz származású, de szerb színekben versenyző idei kontinensbajnok Alekszandr Andrejevic Komarov, az algériai Bachir Sid Azara és az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes bolgár Szemen Novikov is szerepel.

Az olimpiai csapat legtapasztaltabb versenyzője, a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Ligeti Dániel 9-én kezdi meg harmadik ötkarikás szereplését. A Haladás Eb-ezüst és -bronzérmes birkózója ötödik kiemelt lesz, a negyeddöntőben pedig a riói olimpia török győztesével, és tízszeres Európa-bajnokával, Taha Akgüllel nézhet szembe, de a felső ágra került még a kínai vb-ezüstérmes, olimpiai ötödik Teng Ce-vej, és a súlycsoport iráni vb-címvédője, Amir Zare is.

Augusztus 10-én a szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában harmadik helyen kiemelt magyar világbajnok, Muszukajev Iszmail is bizonyíthat, aki a negyeddöntőben az olimpiai ezüst- és bronzérmes, háromszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok Haji Aliyevvel találkozhat, de a tavaly előtti belgrádi világbajnokság győztese, az iráni Rahman Amouzad és az idei albán kontinensbajnok, Islam Dudaev is az alsó ágra került.

Ugyanezen a napon a magyar küldöttség egyetlen női versenyzője, a 76 kilós, kétszeres Eb-bronzérmes Nagy Bernadett is szőnyegre lép nyolcadik kiemeltként. Az olimpiai újoncnak a legjobb nyolc között a vb-ezüst és bronzérmes kirgiz Ajperi Medet Kizi lehet az ellenfele, és a román Eb-harmadik Catalina Axente, valamint a Pánamerikai Játékok-győztes kubai Milaimys Marin is a felső ágon szerepel.

Az Újpest 76 kilós versenyzője a harmadik magyar nő, aki részt vehet az olimpián. Korábban az egyetlen hazai világbajnok, Sastin Marianna négyszer, az Eb-második Németh Zsanett pedig egyszer viselhette a címeres mezt ötkarikás játékokon.

A birkózó versenyekre augusztus 5. és 11. között a Mars-mező Arénában kerül sor. Minden súlycsoport versenyét két nap alatt bonyolítják le. Az első napon a nyolcad-, negyed- és elődöntőkre kerül sor, a másodikon pedig a vigaszági mérkőzéseket, illetve a helyosztókat rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×