Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
317.06
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Az aranyérmes Késely Ajna a női 400 méteres gyorsúszás eredményhirdetésén a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 23-án.
Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Késely Ajna: azért sikerült ilyen jól az Eb, mert elvárások és teher nélkül úsztam

A BVSC versenyzője a két belgrádi aranyéremmel elsősorban saját magának bizonyított, de a külvilágnak is jelezte, hogy nem lehet őt leírni. Késely Ajna főként edzőjét, Kovács Ottót méltatta az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában, valamint arról is beszélt, hogy az Eb-hez hasonlóan az olimpián is felszabadultan szeretne versenyezni, konkrét céljai pedig nincsenek.

Késely Ajna 400 és 800 méter gyorson aranyérmet nyert, a magyar női 4x200 méteres gyorsváltóval pedig második lett a belgrádi úszó Európa-bajnokságon. A BVSC 22 éves sportolója a felnőttek között korábban sohasem állhatott fel a dobogó legfelső fokára világversenyen, a szerb fővárosban azonban kétszer is megadatott neki ez a lehetőség. Kovács Ottó tanítványa a Magyar Úszószövetség elnökségének jóváhagyásával mindkét fő számában rajtkőre állhat a párizsi olimpián is.

Késely Ajna társaival és stábjával a napokban Hódmezővásárhelyen edzőtáborozott, a jövő héttől pedig két hetet tölt majd Törökországban, majd néhány nappal később utazik is Párizsba. A háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában úgy fogalmazott, már az utolsó métereket róják az ötkarikás játékok előtt, amihez nagy lendületet ad a sikeres Eb-szereplés. Mint mondta, nemcsak hogy nagyon motivált, hanem

felszabadultnak is érzi magát, és kellő magabiztossággal várja az újabb nagy feladatokat.

A junior világbajnok hozzátette: a két belgrádi aranyéremmel leginkább saját magának bizonyított, de a külvilágnak is jelezte, hogy nem lehet őt leírni. Ezzel együtt nem foglalkozik mások véleményével, csak edzője utasításaira koncentrál, valamint sok erőt ad neki a családja támogatása is. Külön kiemelte Kovács Ottó személyét és szakmai tudását. „Amit én fájdalomként élek meg, az neki is fájdalom, amit pedig örömként élek meg, az a számára is öröm. Az ő szava számít nekem a legjobban, vele vagyok szinte 0-24 órában” – jegyezte meg.

Késely Ajna felidézte, hogy a majdnem két évvel ezelőtti edzőváltást nehezen dolgozta fel, megpróbáltatásokkal teli volt az az időszak számára, később azonban

Kovács Ottó mind a fizikális felkészítésben, mind mentálisan sokat segített neki, igazi támasza volt, aminek meglett a gyümölcse a belgrádi Európa-bajnokságon.

Késely Ajna gyakorlatilag az edzésekből érkezve, „munkából” csinálta végig az Eb-t, 800 gyorson 8:29.96 perces, míg a 400 méteres távon 4:06.56 perces idővel csapott a célba elsőként a döntőben. A legtöbb szakmabelit az foglalkoztatja, hogy tud-e ennél jobb időeredményeket produkálni Párizsban, az ifjúsági olimpiai bajnok azonban nem támaszt külön elvárásokat maga felé. Úgy véli, éppen azért tudott ennyire sikeres lenni az Eb-n, mert teher és különösebb elvárások nélkül, felszabadultan versenyzett. Reméli, hogy az olimpián is hasonló lesz a helyzet, ezért nem is tűzött ki célként konkrét időeredményeket, amelyeket el szeretne érni a francia fővárosban.

Mint fogalmazott, aki elindul egy olimpián, az döntőbe akar jutni, ez természetes. Egyes versenyzők nyíltan kijelentik, hogy csak az aranyérem megszerzése lehet a cél, míg másoknak titkos vágyaik vannak, amelyeket értelemszerűen nem osztanak meg a nyilvánossággal. Késely Ajna nem jelölt ki konkrét célokat,

az viszont fontos számára, hogy váltóban jól szerepeljenek, és bízik benne, hogy sikerül kiharcolni a döntős szereplést az olimpián.

„Gyermekként mindig az volt az álmom, hogy olimpiai bajnok legyek. Mindenki eldöntheti saját magában, hogy ez mennyire reális vagy sem. Én a realitások talaján akarok maradni, de nyilvánvaló, hogy szeretnék jobb időket úszni, mint az Európa-bajnokságon. Meglátjuk, hogy helyezésekben ez mit jelent majd” – tette hozzá Késely Ajna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Miben van még fantázia a tőzsdéken? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Miben van még fantázia a tőzsdéken? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×