Infostart.hu
eur:
379.93
usd:
322.08
bux:
126937.79
2026. február 23. hétfő Alfréd

BL-döntő: nagy búcsúzók, fantasztikus sorozat – de a Dortmund óriási meglepetésre készül

A Real Madrid és a Borussia Dortmund vívja szombat este a londoni Wembley-ben a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírásának döntőjét. A spanyol bajnok és a német Bundesliga ötödik helyezettje. Az a csapat, amelyiket a Manchester City után előzetesen a legesélyesebbnek véltek a címnyerésre, s az, amelynek már a csoportból való továbbjutása is meglepetést keltett, legalábbis a fogadóirodák előzetes esélyszámai alapján. Mégsem mondható, hogy lefutott lenne a finálé.

Főleg nem a dortmundi edző, Edin Terzić véleményét megismerve, aki arról beszélt csütörtökön, hogy semmiképpen sem az áldozati bárány szerepére készülnek a döntőben, ha már eljutottak Londonba, meg is akarják nyerni a trófeát, újra. A Borussia Dortmund 1997-ben, Münchenben, a Juventus ellen nyerte meg korábban a Bajnokok Ligáját, egyébként magyar játékvezetői hármas dirigálása mellett.

A bosnyák apa és horvát édesanya házasságából született Edin Terzić természetesen nagyon jó véleménnyel van mind Carlo Ancelottiról (aki már akkor kétszeres BL-győztes volt edzőként is, amikor 2013-ban a BVB legutóbb BL-döntőt játszott Londonban, Terzić akkor egyébként akkoriban a klub U17-es csapatának edzője és videóelemző volt), mind pedig arról, hogy a „királyi klub” 1981 óta nem veszített BEK-, illetve BL-döntőt, a legutóbbi nyolc döntőjét kivétel nélkül megnyerte.

A dortmundiaknál Sébastien Haller sérülése aligha jön rendbe, s nagyon valószínű, hogy a klubtól e mérkőzés után távozó legenda, Marco Reus sem kerül be a kezdő tizenegybe. Edin Terzićnek általában nagyon világos elképzelése van arról, melyik a legerősebb kezdő tizenegye. A csapat a legutóbbi három BL-mérkőzését megnyerte, s mindannyiszor ugyanabban az összeállításban kezdett: Kobel – Ryerson, Hummels, Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer, Can – Sancho, Julian Brandt, Adeyemi – Füllkrug. Közülük egyébként Mats Hummels játszott egyedül a 2013 májusában a Bayern ellen Londonban elveszített BL-döntőben, a várhatóan azért szombaton pályára lépő Marco Reus mellett.

Akad jó ismerőse majd az ellenfél soraiban a legtöbb dortmundinak: Jude Bellingham. A lassan mögöttünk hagyott idényben két fórumon is a világ legjobb utánpótláskorú játékosának megválasztott támadó középpályás 2020 és 2023 között, tizenéves korának utolsó három évében játszott a német klubban, 132 hivatalos mérkőzésen 24 gólt szerzett. A Madridban, egyetlen idény alatt, 23 gólig jutott, csupán 41 mérkőzésen.

A királyi klub egyébként „fura” keretet nevezett a döntőre: benevezett két olyan játékost, David Alabát és Aurélien Tchaouaménit, aki sérülés miatt nem fog játszani. Alkalmasint így is akarta a klub jelezni: ettől még a csapathoz tartoznak.

Thibaut Courtois fog védeni, függetlenül attól, hogy az utóbbi időben Andrij Lunyinnak a mutatói is nagyszerűen voltak. Ancelotti korábban már jelezte, hogy a belga fog védeni Londonban, pedig akkor még nem is tudta, hogy az ukrán kapus influenzás lesz, ezen a héten még nem is edzett, s elővigyázatosságból, nehogy összefertőzze a többieket, külön utazik Londonba, várhatóan csak szombaton.

Ismert, hogy Toni Kroos az utolsó mérkőzését játssza a Real Madridban, mint ahogyan, várhatóan Nacho is. Sőt, a legfrissebb hírek szerint, elképzelhető, hogy Rodrygo is távozik. Pep Guardiola, illetve a Manchester City érdeklődik iránta, sokat elárul, hogy Rodrygo csütörtökön úgy nyilatkozott, szerinte a City a világ legjobb csapata…

Lehet, hogy az ügye nem független Kylian Mbappé érkezésétől.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó
parlamenti tavasz nyitány

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó

A miniszterelnök szónoklatával indult a magyar országgyűlés tavaszi munkája, ami várhatóan nem lesz hosszú, körülbelül három hetes. Hosszan sorolta, mennyi pénzt és honnan von el az EU azért, hogy Ukrajnát segítse, de Orbán Viktor szerint ennyi pénzt nem lehet összekalapozni, a közös és a tagállami költségvetésekben sem állnak rendelkezések források Ukrajna ilyen nagy mértékű támogatására, ami óriási felelőtlenség, sőt istenkísértés, arról már nem is beszélve, hogy egyes országok már katonák küldéséről beszél Ukrajnába.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×