Infostart.hu
eur:
378.59
usd:
321.51
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Olimpia - Most van nagy bajban a teljes ökölvívósport

A NOB nem tud együttműködni a sportág orosz vezetésével, így beválthatja fenyegetését: a jelenlegi formájában nem lesz boksz a 2028-as olimpián.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Nemzetközi Boksz Szövetség (IBA) fellebbezését, melyet az után nyújtott be, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly júniusban az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta a szervezetet.

A NOB végrehajtó bizottsága két hete kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kimarad a 2028-as Los Angeles-i játékok programjából, amennyiben a sportágnak nem lesz addig olyan nemzetközi szövetsége, amellyel együtt tud működni.

Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs viadalait a NOB szervezte. A vezető testületének márciusi döntése viszont azt jelenti, hogy négy év múlva ilyen formában nem kerülhet sor az ötkarikás boksztornára.

A problémát az jelenti, hogy a bizottság 2019-ben felfüggesztette a korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget, a két szervezet közötti viszony pedig azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB tavaly júniusban - példátlan módon - el nem ismert státuszba sorolta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-t. A végrehajtó bizottság két hete kimondta, hogy az IBA a 2028-as játékokon sem rendezheti meg a sportág versenyeit, és azt is, hogy négy év múlva már a NOB sem fogja lebonyolítani a boksztornát, illetve a kvalifikációs sorozatot.

Az IBA az átsorolás miatt fellebbezést nyújtott be, de a CAS érvelése szerint a NOB közgyűlésének állásfoglalása a végrehajtó bizottság ajánlásai alapján született meg. Ezek pedig annak figyelembe vételével fogalmazódtak meg, hogy a szövetség nem hajtotta végre a kért változtatásokat a pénzügyi átláthatóság, a bevételek diverzifikálása, illetve a vezetési kultúra területén. A CAS leszögezi: a NOB-nak joga van meghatározni, milyen feltételek teljesülése mellett ismer el egy szövetséget.

Az ötkarikás testület a márciusi döntésekor jelezte, amennyiben nem lesz olyan új sportági szövetség, amellyel együtt tud működni, az ökölvívás nem kerülhet műsorra a Los Angeles-i olimpián.

Az IBA-val ugyanakkor nem csupán a NOB-nak romlott meg a viszonya: tavaly számos nemzeti szövetség kilépett a szervezetből, amiért az engedélyezte orosz és fehérorosz sportolók indulását a női és a férfi világbajnokságon. Az IBA-val szembenálló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×