Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
319.06
bux:
143427.75
2026. július 22. szerda Magdolna
Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyszámának előfutamában a Sea Forest Evezős Pályán 2021. július 23-án. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztották a 2020-as tokiói nyári olimpiát.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ma már annak is tud örülni a magyar evezős, hogy tavaly egy autós elgázolta

Egy hónap múlva a szegedi evezős Európa-bajnokságon szeretne a dobogóra állni és ezzel párizsi olimpiai kvótát szerezni Pétervári-Molnár Bendegúz. A versenyző Rióban és Tokióban is szerepelhetett, a tavalyi éve azonban nem sikerült jól. De még így is szerencsésebb ez az olimpiai ciklusa az előzőnél – mondta az InfoRádióban.

„Sokkal jobb volt a mostani felkészülési ciklusom, mint mondjuk Rio és Tokió között, akkor elképesztő mélypontjaim voltak, most ilyeneket nem éltem át” – fogalmazott Pétervári-Molnár Bendegúz az InfoRádió Ötkarika című műsorában. Dacára, hogy az evezős tavalyi éve sem indult túl szerencsésen, miután a jól sikerült téli felkészülése után februárban, kerékpározás közben elütötte egy autó, és ez az egész szezonjára rányomta a bélyegét. „Folyamatosan próbáltam behozni magamat, de mindig történt valami, így sajnos nem jött össze az olimpiai kvótaszerzés, ami az abszolút cél volt” – tette hozzá.

Mára viszont egy kicsit örül is mindennek, mert így volt ideje sikeresen kijavítania egy-két, időközben felmerült hiányosságot a felkészülésében. „Behoztunk az edzői csapatba egy új embert, vele készülünk, és nagyon jól sikerült eddig minden.” Például egyéni rekordot húzott az ergométeren, ami nem hivatalosan, de országos rekord is egyben, ráadásul egy edzőtábor közepén, mindenféle rápihenés nélkül – emelte ki Pétervári-Molnár Bendegúz, aki a március 16-i válogatóversenyen elért első helyezésével is nagyon elégedett, amire – elmondása alapján – nem igazán készültek intenzív edzésekkel, illetve nem gyakorolták előtte a versenytempót.

Az április 25. és 28. közötti Európa-bajnokságot és Európai Kontinentális Olimpiai és Paralimpiai Kvalifikációs Regattát megelőzően lesz még egy kisebb nemzetközi versenye, amit egyfajta ráhangolódásként, tesztként fog fel, de aztán abszolút a kvótaszerzésre kíván fókuszálni. Mindenképp szeretett volna ugyanis valamilyen nemzetközi versenyen indulni a válogató és a kvótaszerző verseny között, mert szerinte az mutatja meg igazán, hogy hol is áll. „Nem fogunk oda se formát hozni, de az egy jó szintfelmérő lesz.”

Szegeden értelemszerűen a kvótaszerzés Pétervári-Molnár Bendegúz legfőbb célja, de mint mondta, az ember nyerni akar, és a legbiztosabb helyezés az első. (Egypárevezős számban az első három helyezés ér kvótát.) A Maty-ért amúgy remek pályának tartja, szereti, és sokat is edzőtáborozik ott. Ráadásul ott tartják az országos bajnokságokat, illetve a válogatók zömét, tehát a minden „zegzugát” ismeri. Hozzátette: számára a nem hazai szurkolók „zúgása” is pluszt szokott jelenteni, de amikor a hazai közönség szorít, szurkol érte, az hatalmas erőt jelent.

A Pétervári-Molnár Bendegúzzal készült teljes interjú az InfoRádió Ötkarika című műsorában hangzott el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×