Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

Sós Csaba a vb-esélyekről: többen meglepetést okozhatnak

Nincs éremesélyes magyar induló medencés úszásban a mostani vizes világbajnokságon, de ettől még van, aki akár felérhet a dobogóra – mondta az InfoRádióban Sós Csaba szövetségi kapitány. Az egyéni indulók többsége a héten zárta a dubaji edzőtáborozást, majd vasárnap kezdődnek a versenyek Dohában.

A két legjobbunk nélkül vágnunk neki a dohai világbajnokságnak, Milák Kristóf és Kós Hubert nélkül megyünk – kezdte Sós Csaba, aki szerint ezért a világranglisták alapján az éremesély most nem realitás – bár nem zárható ki a dobogós szereplés –, viszont döntős helyezésekre „bőven” számítanak a szövetségnél.

A kapitány emlékeztetett, hogy Kovács Benedek a 2022-es budapesti vb-n nyolcadik, míg tavaly, Fukuokában ötödik lett 200 méter háton, de az úszó rögtön jelezte: „elrontotta, maradt még benne”, most pedig Kós Hubert távolmaradása miatt „negyedikként” állhat a rajtkőre. Sós Csaba szerint rajta kívül Németh Nándor is okozhat meglepetést, és remélik, ezúttal nem „jön szét a keze” az Európa-bajnok Szabó Szebasztiánnak, mint legutóbb a fukuokai tornán. Nagyszerűen jön fel Pádár Nikolett, valamint Márton Richárd is, aki korábban még nem tudta megcsinálni, hogy 36 órán belül háromszor jól ússzon – és harmadjára a legjobbat –, de a 2023-as rövidpályás Eb-n már igen – emelte ki a szövetségi kapitány.

„Ezek a versenyzők végigvitték azt a versenyszezont, amit beterveztünk, ami a korábbiakhoz képest mindenképp újdonságnak számít.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz mérhető a siker esetleg abban, hogy néhány magyar versenyző szerez majd olimpiai kvótát, Sós Csaba azt válaszolta, hogy ez főként a váltók esetében lesz érdekes. Doha után már pontosan tudható lesz, kik indulhatnak váltóban Párizsban. A négy gyorsúszóváltónk „nagy valószínűséggel kint lesz, de három teljes bizonyossággal”, és a mostani vb-n induló, még nem kvótás három vegyesváltónak is jó esélye van, a férfinak, a nőnek és a mixnek is – vélekedett.

Holló Balázs Fukuokában döntős volt 400 vegyesen, de az olimpiai A szintről kicsivel lemaradt, amit most szeretne Dohában megúszni, noha nem ez lesz az utolsó lehetősége erre. Sós Csaba ezzel kapcsolatban megjegyezte: érdekes, hogy hogyan vannak ezek az A szintek megállapítva, ha egy világbajnoki döntős úszónak ez nincs meg. Mindazonáltal arra számít , hogy Holló Balázs teljesíteni fogja, hiszen tavaly még nem hozta a legjobb – 2022-ben, a budapesti vb-n elért – időeredményét. „Az ő edzőtáborozásáról is kifejezetten jó híreket kaptam” – mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×