Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.67
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/ Szilágyi Áron

Szilágyi Áron keményen fogalmazott Milák Kristóf ügyében

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó az empátiát hiányolja az úszóklasszis ügyében.

Milák Kristófról több szó esik azóta, hogy elkerüli az uszodák környékét, mint akkor, amikor pillangóúszásban olimpia, világ- vagy Európa-bajnoki címet szerzett. A világrekorder klasszis kihagyta a fukuokai világbajnokságot, majd hosszú szünet után elvileg szeptemberben újrakezdte az edzéseket, de kiderült, továbbra sem végzi el azt a munkát, amely az olimpiai felkészüléséhez az edzője szerint szükséges lenne.

Most egy másik, már háromszoros olimpiai bajnok mondta el a véleményét az ügyről. Szilágyi Áron a Magyar Nemzet tudósítása szerint azt mondta, az empátiát hiányolja az érintettek megnyilvánulásaiból.

"A szövetségi elnök úgy nyilatkozik, mint egy szövetségi elnök, a szövetségi kapitány ugyanígy megmarad a saját szerepében. Nagyon hiányolom az empátiát ezekből a megnyilatkozásokból, nem érződik belőlük, hogy foglalkoznának azzal, hogy egyébként milyen állapotban van ez a srác. Nem ismerem Milákot annyira jól, hogy tanácsot adjak neki, de az nyilvánvaló, hogy valami okból az életében most nincs meg az egyensúly, hogy lássa maga előtt, ahogy elvégzi azt a munkát, amivel újra olimpiai bajnok lehet. Én nem tudom, hogy mi hiányzik neki ehhez, de ezzel kellene leginkább foglalkozni" – mondta a kardvívó.

Azt is felidézte, hogy tizenkét-tizenhárom évesen rövid időre ő is abbahagyta a vívást, és inkább a barátaival együtt kosarazni ment. Aztán két hét alatt rájött, hogy nem jó a labdaérzéke, nem olyan az egész, amilyennek elképzelte, ezért visszatért a pástra. És azt is kijelentette, hogy a mai napig is nagyon szeret vívni, s nincs híján a motivációnak sem, abból is merített, hogy idén édesapa lett.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×