Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Facebook/Magyar Vívó Szövetség

Battai Sugár: fiatal csapatként olyan dolgokra vagyunk képesek, amit sokan nem gondoltak volna

Az edzők és a versenyzők szorosan együttműködve dolgoznak a magyar női kardvívó-válogatottban, ennek is tulajdonítható a tavalyi és az idei világbajnoki aranyérem – mondta az InfoRádiónak Battai Sugár, aki nagy lendülettel készül az új szezon versenyeire is.

Battai Sugár rendkívül eredményes versenyszezont zárt, hiszen a magyar női kardcsapattal megvédték címüket a júliusi, milánói világbajnokságon, a krakkói Európa Játékokon pedig bronzérmet szereztek. A DEAC 20 esztendős versenyzője egyéniben két dobogós helyezést ért el az idei világkupa-sorozatban: januárban, Budapesten harmadik lett a juniorok között, míg márciusban, Athénban aranyérmet nyert a felnőttek mezőnyében. Ráadásul Battai Sugár a magyar női junior kardcsapattal áprilisban, Plovdivban 2019 után másodszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára, így azzal büszkélkedhet, hogy a junior és a felnőtt korosztályban is van már két-két csapatvilágbajnoki címe.

A debreceni kardvívó teljesítményére itthon és a nemzetközi porondon is felfigyeltek, igazi klasszis vált belőle, így nem okozott nagy meglepetést, hogy nemrég

ő lett a „Jövő legértékesebb sportolója” kategória győztese a Sport Forum Hungary elnevezésű sportkonferencián.

A sikerek mögött rengeteg munka, edzés van, ami sok lemondással is járt, így Battai Sugár számára igazi feltöltődést jelentett az augusztus, amikor pihenhetett egy kicsit. A röpke szünetet követően azonban nagyon lelkesen vetette bele magát ismét a munkába és azt sem bánta, hogy az erőnléti tréningek alatt nem kellett kardot fognia, ugyanis a fizikai felkészülés került a középpontba az ősz elején. Dávid László tanítványa azt mondta az InfoRádiónak, hogy motiváltnak érzi magát, nagyon várja az újabb megmérettetéseket. Elárulta azt is, hogy elkezdték a technikai alapozást, három hete vívnak a csapattársaival, november elején pedig már világkupa-verseny lesz Algírban.

Battai Sugár még mindig csak emésztgeti, hogy kétszeres felnőtt világbajnoknak mondhatja magát, ugyanakkor nagy önbizalmat ad neki és csapattársainak is, hogy kivívták a nemzetközi elit elismerését.

„Olyan dolgokra vagyunk képesek ilyen fiatal csapatként is, amit sokan nem gondoltak volna, úgyhogy nagyon motiváltak vagyunk és mindent megteszünk a továbbiakban is”

– fogalmazott.

A 20 éves vívó szerint több összetevője van annak, hogy a női kardválogatott ennyire sikeres tud lenni. Kiemelte, hogy az egyes csapattagok edzői hatékonyan, egymást segítve dolgoznak Gárdos Gábor vezetésével. Mint mondta, az edzők ugyanúgy egy csapatot alkotnak, mint ők, versenyzők – mind az edzéseken, mind a versenyeken. „Az edzőink nagyon sokat tanulnak egymástól, ami minket is külön motivál. Nagyon örömteli és rengeteget jelent, hogy a csapattársaimmal barátnők vagyunk a páston kívül is, húzzuk, segítjük egymást” – tette hozzá.

Kifejtette, hogy a tréningeken egészséges rivalizálás van közöttük, például egy reggeli futáson is le akarják győzni a másikat, de ez nem szül semmilyen feszültséget, sőt arra kapnak ösztönzést egyenként, hogy még többet kell beleadni.

Még szeretne fejlődni

A junior és a felnőtt világbajnoki aranyérem mellett nagyon szívesen gondol vissza az athéni világkupán elért első helyezésére is, hiszen mégiscsak egyéniben bizonyult a legjobbnak azon a versenyen. Elismerte, hogy az év további részében már nem úgy állt hozzá a többi világkupához, „ahogy kellett volna”, elmondása szerint ezt a sikert nehezebben dolgozta fel, mint akár egy kudarcot, ezért kettős érzései vannak az idei egyéni szereplését illetően. Ugyanakkor most már érzi magában az erőt és fogadkozott, hogy egyéniben is újra megmutatja magát, magabiztosan várja a következő versenyeket.

Battai Sugár végül elmondta: szeretne még fejlődni, mert „bőven van hova”. Az olimpia miatt a következő hónapokban a csapat lesz az első számára, de megjegyezte: „tulajdonképpen elégedett vagyok magammal, azért azt nagy számnak tartom, hogy egy világkupát meg tudtam nyerni. Remélem, lesz még részem ilyen sikerekben a jövőben is.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

A szervezők rátesznek még egy lapáttal a 2027-es világbajnokságon a korábbi, budapesti rendezésű vizes világversenyekhez képest, és az MVM Dome-ban több mint tízezren szurkolhatnak majd a magyar kedvenceknek – mondta az InfoRádióban a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportvezető beszélt a közelgő párizsi Eb-vel kapcsolatos elvárásairól, továbbá kitért arra is, mit szól ahhoz, hogy Fábián Bettina a Szajna vízminősége miatt nem vállalja az indulást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×