Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Kerkez Milos, a magyar (b) és Vlasiy Sinyavskiy, az észt válogatott játékosa a Magyarország - Észtország felkészülési mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2023. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Oda-vissza vannak a magyar válogatott futballistájáért Bournemouth-ban

A szurkolók szavazatai alapján Kerkez Milos lett augusztus legjobbja az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouth együttesénél.

A 19 éves magyar válogatott futballista a nyáron az AZ Alkmaartól igazolt az együtteshez, aminek színeiben eddig mind a négy bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára.

A 10-szeres válogatott Kerkez – aki a statisztikák alapján az egyik legtöbbet sprintelő játékos a Premier League-ben – a Chelsea elleni vasárnapi (ma) összecsapást megelőzően részt vett a klub felvezető sajtótájékoztatóján is, ahol elmondta, nagyon kemény mérkőzésre számít, és véleménye szerint az a csapat gyűjti majd be a három pontot, amelyik jobban küzd a pályán.

Címlapról ajánljuk

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 15:52
×
×
×
×