Infostart.hu
eur:
375
usd:
317.05
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Water polo action in a swimming pool
Nyitókép: Grigorenko/Getty Images

Belefulladt az élvonalba jutásba a Debrecen vízilabdacsapata

Megnyerte a másodosztály küzdelmeit, ám a klubvezetés jelezte, hogy nem vállalja az indulást a férfi vízilabda élvonalában.

A vlv.hu szaklap híre szerint az ob I/B-t 25 győzelemmel és 1 vereséggel záró DVSE-Master Good csapata csütörtök este gazdasági okokra hivatkozva lépett vissza az élvonaltól.

„Az egyesület zavartalan működése érdekében kénytelenek voltunk meghozni ezt a fájó döntést. A másodosztályú együttes és az utánpótláscsapatok versenyeztetése továbbra is biztosított, minden olyan bajnokságban elindulunk a következő szezonban is, ahol ebben az évben részt vettünk” – áll az együttes közleményében. Becsky István klubelnök arra is kitért, a jövőben azért dolgoznak, hogy hasonlóan kimagasló felnőtt eredmény esetén tudják majd vállalni az élvonalbeli indulást.

Az már korábban kiderült, hogy a második helyen végző Invictus csapata sem vállalja az első osztály, így az ob I-es mezőnynek nincs kiesője, a Szentesnek nem kell osztályozót játszania, és a KSI szintén bentmarad.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×