Infostart.hu
eur:
381.01
usd:
321.07
bux:
127853.06
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Roger Ibanez, az AS Roma játékosa (b) fejel a labdarúgó Európa-liga elődöntője AS Roma - Bayer Leverkusen első mérkőzésén a római Olimpiai Stadionban 2023. május 11-én.
Nyitókép: MTI/AP/Gregorio Borgia

Csak José Mourinho AS Romája nyert a három olasz közül

Elsősorban az FC Basel bravúrja, illetve az olaszok gyengélkedése jelentette a meglepetést az Európa-liga és a Konferencia-liga elődöntőinek négy mérkőzésén.

Az Európa-ligában Budapest rendezi május 31-én a döntőt, így a négy, még versenyben lévő csapat célja a mostani elődöntőben a Puskás Arénába eljutás. Mind a két mérkőzést Olaszországban rendezték, a Serie A csapatai voltak a pályaválasztók.

A Juventus Torinóban az Európa-liga-specialistának mondható Sevillát fogadta. En-Neszri a 26. percben vezetést szerzett a spanyoloknak, akik ezt meg is tartották szinte a mérkőzés végéig, Gatti a 97. percben szerezte meg az egyenlítő gólt, így a Juventus legalább nem hátránnyal várhatja a jövő csütörtöki idegenbeli visszavágót.

A Juvéban Vlahovics és Di Maria kezdett elöl, beállt Chiesa, sőt Pogba is, de sokáig így sem ment. A 61. percet játszó Leonardo Bonucci az 500. mérkőzését játszotta a Juvéban, a klub színeiben ezt a mérföldkövet korábban csak Alessandro Del Piero, Gianluigi Buffon, Giorgio Chiellini, valamint a hetvenes-nyolcvanas évek csillagai közül Gaetano Scirea és Beppe Furino érte el.

Torino, 2023. május 11.
Manuel Locatelli, a Juventus (j) és Fernando, a Sevilla játékosa a labdarúgó Európa-liga elődöntője Juventus - Sevilla  első mérkőzésén a torinói Allianz Stadionban 2023. május 11-én.
MTI/AP/LaPresse/Tano Pecoraro
Manuel Locatelli, a Juventus (j) és Fernando, a Sevilla játékosa a labdarúgó Európa-liga elődöntője Juventus - Sevilla első mérkőzésén a torinói Allianz Stadionban 2023. május 11-én. MTI/AP/LaPresse/Tano Pecoraro

A másik párban az AS Roma fogadta a Ferencvárost (is) kiejtő Bayer Leverkusent. Elképesztő hangulatban, a hazai csapat busza alig tudott araszolni az Olimpico felé, olyan petárdázás, görögtüzezés fokozta a szurkolók harci kedvét. A találkozó sokáig 0-0-ra állt, de a 63. percben a még csak 20 éves Edoardo Bove gólt szerzett. Ő az AS Roma történetének legfiatalabb gólszerzője a nemzetközi kupák elődöntőiben (1-0).

A Konferencia-ligában is rendeztek elődöntőt Olaszországban. Firenzében a Fiorentina fogadta az FC Baselt. A svájciak nem estek kétségbe amiatt, hogy Cabral vezetést szerzett a „violáknak”, a második félidőben a mindössze 19 éves, francia Andy Diouf kiegyenlített. Mi több: Zeki Amdouni a 93. percben győztes gólt szerzett! Az olaszok aligha gondolták, hogy három elődöntős csapatukból, egyaránt hazai pályán, csak José Mourinho Romája szerez majd előnyt.

A West Ham United nyert otthon, Londonban, pedig az idény meglepetéscsapata, az AZ előnyhöz jutott Reijnders révén. A „kalapácsosok” a második félidő derekán fordítottak, előbb Benrahma berúgott egy tizenegyest, majd Michail Antonio megnyerte a meccset (2-1). Kerkez Milos, eltiltása miatt, nem játszott a találkozón. Folytatás egy hét múlva, Alkmaarban.

(A nyitóképen: Roger Ibanez, az AS Roma játékosa (b) fejel a labdarúgó Európa-liga elődöntője AS Roma - Bayer Leverkusen első mérkőzésén a római Olimpiai Stadionban 2023. május 11-én.)

Címlapról ajánljuk

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×