Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
326.52
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Styles Callum (b) és a görög Lazarosz Rota a Magyarország – Görögország felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. november 20-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Megsérült a válogatott középpályása, hosszú kihagyás vár rá

Pedig először ártalmatlannak tűnt a sérülés.

Először csak úgy tűnt, kisebb sérüléssel bajlódik Callum Styles, az angol harmadosztályú Barnsley által a másodosztályú Millwallnak kölcsönadott magyar válogatott középpályásnak azonban a vártnál súlyosabb a sérülése és egy meccs helyett három hónapot kell kihagynia. A UK Daily Newsnak Gary Rowett, a Millwall menedzsere számolt be Styles sérüléséről – írja az nso.hu.

Kiderült, hogy ártalmatlan helyzetben sérült meg, először úgy tűnt, csupán egy meccset kell kihagynia, később viszont kiderült, a középpályás sérülése a vártnál súlyosabb.

Sokkal súlyosabb: Stylesnak valószínűleg 12 hetet kell kihagynia.

A 22 éves, 10-szeres magyar válogatott középpályás így vélhetően kihagyja a nemzeti csapat Észtország elleni márciusi felkészülési mérkőzését és a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezős meccset is, ugyanakkor a júniusi, montenegrói mérkőzésen már ott lehet Marco Rossi keretében.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×