Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Fejeléstilalom focistáknak: így előznék meg a demenciát

Meccs előtti és utáni napokon tiltják a játékosoknak, hogy fejeljenek. Itt a magyarázat.

Amellett, hogy a meccs előtti és utáni edzésnapok gyakorlatai közül teljesen száműzték a fejelést, legfeljebb heti egy napra szűkítették a profi skót focisták számára előírható, ismételt fejeléssel járó edzéseket is. Az új szabályokat azt követően vezették be, hogy a Glasgow-i Egyetem egy tanulmányából kiderült: az egykori focisták körében 3,5-szeres az esélye az agyat érintő betegségekből fakadó halálozásoknak – írja a BBC.

Szakértők szerint ezt a folyamatosan ismételgetett fejelésekre lehet visszavezetni: ezzel a típusú labdakezeléssel kapcsolatosan már korábban bevezetett korlátozásokat a skót futballszövetség. A 12 év alatti játékosokat már eddig sem lehetett fejelős gyakorlatok elé állítani.

Skócia volt az első olyan ország is a világon, amely egységes, minden sportágra vonatkozó agyrázkódási irányelveket dolgozott ki.

Az új iránymutatásokat a skóciai profi férfi és női sportág 50 klubjával folytatott konzultációt követően vezették be. Egyúttal arra is felszólították a klubokat, hogy figyeljék az edzéseken a fejelések átlagos előfordulását annak érdekében, hogy minimalizálni tudják a fej labdával való érintkezését.

John MacLean, aki már több mint húsz éve a skót szövetség orvosa, részt vett abban a 2019-es tereptanulmányban is, amely a korábbi játékosok esetében előforduló demenciát vizsgálta.

"Bár még van mit kutatnunk, azt már tudjuk a fejelésről és annak az agyra gyakorolt hatásairól, hogy

mérhető memóriakárosodás következik be hatására,

amely 24-48 órán át tart egy sorozatnyi fejelést követően, és hogy az agyhoz kapcsolódó fehérjék a fejelés után rövid ideig kimutathatók a vérmintákban" – mondta. Ezért szeretnék csökkenteni a fejelések számát az edzéseken.

A Hibs női csapatának védője, Joelle Murray a BBC Skóciának úgy nyilatkozott, támogatja a lépést, de elmondta, hogy nehéz lesz azt bevezetni.

"Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vizsgálatok eredményét, de az edzésheteket alapjaiban kell újraszerveznünk. Nem cél, hogy a játékosok természetes viselkedésükkel szembe menjenek és ne fejeljenek. De tény az is, hogy sok olyan egykori játékos szenved demenciában, akinél ennek oka a sok fejelés lehet" – fogalmazott.

A statisztika azt is megmutatja, hogy a fejelés és a demencia összefüggése erősebb nőknél. Murray azt mondja, edzéseken igyekszik elkerülni a fejelést, de meccseken nem változott a magatartása.

Andy Gould, a skót szövetség vezetője szerint már most rengeteg adat áll rendelkezésre a mérkőzésen belüli fejelésekről, ez a kutatás pedig komoly segítség az edzés közbeni fejelésterhelés megítélésével kapcsolatosa.

"Hálás vagyok a kluboknak, a menedzsereknek és a játékosoknak, amiért rendelkezésünkre bocsátották azokat az információkat és szempontokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy elősegítsük a megalapozott és adatokon alapuló vitát, amely a játékosaink biztonságának és jólétének védelmét célzó iránymutatások közzétételében csúcsosodott ki" – fogalmazott.

Az év elején az angol szövetség olyan iránymutatásokat vezetett be a klubok számára, amely

heti 10 nagy erejű fejelésre korlátozza a mennyiséget.

Az elmúlt években számos nagy hírű korábbi labdarúgó halt meg demenciában, köztük a Celtic korábbi csapatkapitánya, Billy McNeill és a korábbi angol világbajnok, Jack Charlton.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×