Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára
Aissa Laidouni, a ferencvárosi gól szerzője az Európa-liga csoportkörében, a G csoport hatodik fordulójában játszott mérkőzésen a Groupama Arénában 2021. december 9-én. Ferencváros-Bayer Leverkusen 1-0.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Győzelmi kényszerben a Ferencváros, több tervvel is készül a Slovan

Megfelelő mentalitással és tökéletes koncentrációval lehet esélye a magyar bajnoknak Pozsonyban.

A Ferencváros ötven éve, 1972 tavaszán 2-1-re kikapott az akkor jugoszláv színekben induló, amúgy bosnyák Zeljeznicartól. (Az akkori írásmód szerint a Zseljeznicsartól). A visszavágón azonban 2-1-re nyert, majd tizenegyesekkel továbbjutott. Azóta sem sikerült az első, hazai mérkőzés elvesztése után idegenben fordítania a zöld-fehéreknek az európai porondon.

Pedig a feladat most ez. Sztanyiszlav Csercseszov együttese a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022–2023-as idényének második selejtezőkörében egygólos hátrányba került az első, budapesti mérkőzés után a pozsonyi Slovannal szemben.

A szerda este fél kilenckor kezdődő találkozón tehát mindenképpen nyerni kellene a továbbjutáshoz. Mivel az idegenben lőtt gólok továbbra sem érnek többet, mint az otthon szerzettek, bármilyen egygólos Fradi-siker hosszabbítást érne. Annál rosszabb eredménnyel kiesik a csapat, s átkerül az Európa-ligába, ahol az izraeli Maccabi Haifával vagy a görög Olympiakosszal, kettejük párharcának vesztesével találkozik. Az első, haifai találkozó 1-1-es döntetlent hozott.

Ha a Ferencváros továbbjut, az azeri Qarabag vagy a svájci FC Zürich lehet az ellenfele. Az azeriek otthon 3-2-re megnyerték az első felvonást.

Az orosz vezetőedző azt mondta a mérkőzés előtti kötelező sajtótájékoztatón: „Elsőre sem számítottunk könnyű meccsre, de az előny birtokában talán a Slovan az esélyesebb. Viszont megvannak a játékosaink ahhoz, hogy a magunk javára fordítsuk a párharcot.

Ehhez megfelelő mentalitással és tökéletes koncentrációval kell pályára lépni, mert az első meccsen kiderült, mit eredményezhet öt perc kihagyás.”

Vladimir Weiss, a szlovák bajnok szakvezetője azt ígérte: „Nem csak védekezni szeretnénk, gólt akarunk szerezni. Több taktikával is készültünk. Remek ellenfelünk van, de nincs bennünk félsz.”

A mérkőzést az M4 Sport közvetíti.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×