Kiderült, kik alkotják az új szövetségi kapitány stábját.
Hétfőn elkezdte a felkészülést az Európa-bajnokságra a férfi vízilabda-válogatott a Margitszigeten. Délelőtt erőnléti edzés és úszóedzés szerepelt a programban, a labdák pedig délután kerültek elő – derült ki a waterpolo.hu híréből.
A múlt héten kinevezett szövetségi kapitány, Varga Zsolt megnevezte stábját is. A válogatottnál is Nyéki Balázs lesz a másodedzője, ahogy a Ferencvárosban is, ezért pedig köszönetet mondott a klub vezetőinek.
A felkészülés első hetét Budapesten tölti a keret, majd jövő héten utazik Sibenikbe, ahol a horvátokkal közös edzőtábor során egy hivatalos mérkőzés is van a programban. A Margitszigeten folytatódik majd a munka, és augusztus 17-19. között a BENU Kupán Franciaország, Hollandia és Japán ellen játszik a csapat. A spliti Eb augusztus 27-én kezdődik.
Önmagát újratermelve terjedhet el a web-alapú háztartási eszközeinkben a mesterséges intelligencia – erre a fenyegető jövőre nem más, mint az egyik legnagyobb AI-cég figyelmeztet. A Claude nevű chatbot gazdája szerint hónapokon belül érkezhetnek az úgynevezett AI-férgek, amelyek képesek lehetnek feltörni más eszközöket.
A miniszterelnök szerint év végéig meglehet a megállapodás a napi 1 millió eurós migrációs büntetésről. Magyar Péter erről a brüsszeli uniós csúcs után beszélt a 444.hu-nak adott, szombaton megjelent interjújában.
Két úszó atomerőművi egység szállításáról állapodott meg a Roszatom az indonéz állami energiacéggel. A két egység összesen 200 megawattos teljesítménnyel látná el árammal Észak-Maluku tartományt – írja The Jakarta Globe.