Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Győzött és továbbra is az élen áll a Manchester City - tabella

A címvédő 4-0-ra nyert a kiesés elkerüléséért harcoló Leeds United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombati játéknapján.

Josep Guardiola BL-elődöntős csapatából - amely 4-3-as előnyről várja a friss spanyol bajnok Real Madrid elleni szerdai visszavágót - az első félidőben Rodri volt eredményes, a fordulás után nem sokkal a védő Nathan Aké talált be, míg a győzelmet a hajrában a brazil Gabriel Jesus és Fernandinho találata biztosította be.

A nyolc bajnoki óta veretlen manchesteriek így továbbra is egypontos előnnyel vezetnek a Liverpool előtt, míg a Leeds nem tudott eltávolodni a kiesőzónától.

A Newcastle sem tudta megállítani a Liverpoolt

A Liverpool Naby Keita góljával 1-0-ra nyert a Newcastle United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombati játéknapján.

Jürgen Klopp együttese ezzel már 15 meccse veretlen a Premier League-ben, pedig mostani riválisa is jó formában volt, hiszen ezt megelőzően legutóbbi négy találkozóját megnyerte, hazai pályán pedig nyolc összecsapást követően kapott ki újra.

A Liverpool - amely sikerének köszönhetően megelőzte a címvédő Manchester Cityt, amely azonban este pályára lép - kedden a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Villarrealhoz utazik kétgólos hazai sikerét követően.

Búcsúzott az élvonaltól a Norwich City

A csapat 2-0-ra kikapott az Aston Villa vendégeként, ezzel búcsúzott a Premier League-től. A Kanárik hátránya 13 pont a még bennmaradást érő, 17. helyen álló Leeds Uniteddel szemben, ennyit pedig a hátralévő négy mérkőzésükön már nem tudnak szerezni. A Norwich egy idény után búcsúzik az élvonaltól.

Közel került a kieséshez a sorozatban ötödször pont nélkül maradó, ugyancsak tavaly nyáron feljutott Watford, amely a közvetlen rivális Burnleytől odahaza kapott ki 2-1-re úgy, hogy a 82. percben még 1-0-s előnyben volt. Roy Hodgson csapatának hátránya 12 pont a Leedsszel szemben.

Premier League, 35. forduló:

Leeds United-Manchester City 0-4 (0-1)

Aston Villa-Norwich City 2-0 (1-0)

Watford-Burnley 1-2 (1-0)

Southampton-Crystal Palace 1-2 (1-0)

Wolverhampton Wanderers-Brighton 0-3 (0-1)

Newcastle United-Liverpool FC 0-1 (0-1)

vasárnap játsszák:

Everton-Chelsea 15.00

Tottenham Hotspur-Leicester City 15.00

West Ham United-Arsenal 17.30

hétfőn játsszák:

Manchester United-Brentford 21.00

A tabella

1. Manchester City 34 84-21 83 pont

2. Liverpool FC 34 86-22 82

3. Chelsea 33 68-28 66

4. Arsenal 33 52-40 60

5. Tottenham Hotspur 33 56-38 58

6. Manchester United 35 54-52 55

7. West Ham United 34 52-44 52

8. Wolverhampton 34 33-32 49

9. Brighton 35 34-42 44

10. Newcastle United 35 40-56 43

11. Leicester City 32 47-51 42

12. Crystal Palace 34 45-42 41

13. Aston Villa 33 44-46 40

14. Brentford 34 41-49 40

15. Southampton 35 41-58 40

16. Burnley 34 31-46 34

17. Leeds United 34 38-72 34

18. Everton 32 34-55 29

19. Watford 34 32-69 22

20. Norwich City 34 22-71 21 - már kiesett

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×