Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.12
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Fenerbahce

A vártnál súlyosabb Szalai Attila sérülése, bajban a válogatott

Török információk szerint a Fenerbahce magyar védője már nem léphet pályára ebben a szezonban.

A korábbi sajtóértesülésekkel szemben mégis komolyabb lehet Szalai Attila vállsérülése, a legfrissebb török információk szerint a Fenerbahce magyar védője már nem léphet pályára ebben a szezonban, ez pedig érintheti a válogatott júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzéseit is – írja az m4sport.hu/hirado.hu.

Szalai Attilát a Sahtar Donyeck elleni, keddi barátságos mérkőzés második félidejében egy ütközés után ápolni kellett, majd hordágyon vitték le a pályáról, és láthatóan fájdalmakkal küzdött. Az isztambuli klub nem adott hírt a 24 éves védő állapotáról, a Takvim című török lap ugyanakkor azt írta, hogy ugyan kiugrott Szalai válla, de nem súlyos a sérülés, két hét kihagyás után visszatérhet.

A Fanatik legfrissebb információi ugyanakkor arról szólnak, hogy a 23-szoros válogatott játékos ebben a szezonban már nem léphet pályára. A lap szerint Szalaira további vizsgálatok várnak, de valószínűleg véget ért számára az idény.

A török bajnokságból öt forduló van hátra, a magyar válogatottra azonban júniusban négy mérkőzés is vár a Nemzetek Ligája A divíziójában: június 4-én Angliát fogadja, három nappal később Olaszországban lép pályára, újabb négy nappal később a németeket fogadja, június 14-én pedig Angliában játszik.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×