Eusébio da Silva Ferreiráról közismert, hogy az akkor még Portugália gyarmatának számító Mozambikban született, az talán kevésbé, hogy fehér bőrű volt az édesapja. Laurindo António Angolából került át a másik portugál gyarmatra, vasúti pályamunkásként dolgozott. Édesanya, Elisa Anissabeni mozambiki származású volt. A mélyen vallásos szülők egy szentté avatott püspökről (Sant’ Eusébio di Vercelli, magyarul: Vercelli Szent Özséb) nevezték el a fiút, akinek nyomorúságos gyermekkor jutott osztályrészül. 1950-ben elveszítette tetanuszfertőzésben akkor csupán 35 éves apját, anyja attól kezdve egyedül nevelte őt és a testvéreit. Olykor még tisztességes ételre sem futotta nekik. (Talán ezzel is magyarázható, hogy Európába kerülve igyekezett mindazt bepótolni, amitől tinédzserként megfosztották a körülmények.)

1960-ig játszott Mozambikban, akkor happolta el a Benfica a nagy rivális, a Sporting elől. A következő néhány évben a szélvész gyors Eusébio berobbant a világ legjobb futballistái közé. Noha nem ő volt az első, afrikai születésű ismert labdarúgó – gondoljunk csak a már Pelé előtt Fekete Gyöngyszemnek becézett Larbi Ben Barekre, vagy éppen a Benfica az előző években szerződtetett kulcsjátékosaira, például az angolai születésű José Águasra vagy és még inkább az ugyancsak mozambiki Mário Colunára –, de egyikük sem jutott olyan magasságokba, mint a Fekete Párduc, azaz Eusébio.

Életében, pályafutásában az első magyar kapcsolatot a Benfica akkori edzője, Guttmann Béla jelentette. A nemzetközi kupák történetének mindmáig legeredményesebb magyar edzője sokat tett azért, hogy az egykori játékosa, a brazil Bauer által beajánlott ifjú csatár a Benfica kötelékébe kerüljön.

Guttmann 1961. június 1-jén állította be először Eusébiót élvonalbeli bajnoki mérkőzésre.

Eusébio a bemutatkozását részben annak köszönhette, hogy a „valódi első csapat” előző este még Bernben játszott, ott érte el a klub történetének addigi legnagyobb sikerét a Barcelona ellen a BEK-döntőben aratott 3-2-es győzelemmel. A tartalékoknak már kevésbé ment, noha Eusébio góllal debütált, a csapat 4-1-re kikapott a Vitória de Setúbaltól. Az újoncnak az 1960–1961-es bajnokságban az volt az egyetlen mérkőzése, ám így is (statisztikailag) bajnok lett. A többi diadalhoz jóval többet tett hozzá, sőt, a klubtörténet első számú csillagjává nőtte ki magát.

Még mindig Guttmann irányításával, 1962. május 2-án este – 3-3-as állás után – kétszer küldte a Real Madrid hálójába a labdát Amszterdamban, a Bajnokcsapatok Európa-kupája végjátékában. Tulajdonképpen ő döntötte el a mérkőzést (5:3), s nyerte meg húszévesen a klubfutball mindmáig legtekintélyesebb serlegét.

Évtizedekkel később volt alkalmam Puskás Ferenccel beszélni a döntőről, addigra már láttam azt is a testbeszédekből, milyen jó barátságban vannak Eusébióval, mennyire tisztelik egymást. „A mérkőzés után Eusébio odajött hozzám és elkérte a mezemet. Miért ne adtam volna oda neki? Már akkor is nagyon jó játékos volt, csodálatos képessé¬gekkel” – mondta Puskás.

Eusébio sem maradt adós a dicsérettel:

„Puskás Ferenc volt az a külföldi játékos, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rám

játékával, amikor Európába kerültem. Mindent tudott, amit egy góllövőnek tudnia kell. Ha öreg fejjel manapság találkozunk, nagyon jókat beszélgetünk a régi idők focijáról. Szerencsére mind a kettőnknek van mire em¬lékeznie.” Sajnos, már csak az égi világban randevúzhatnak…

Eusébio, egy kis megszakítással, 1975 márciusáig játszott a Benficában, Guttmann Bélán kívül Czeizler Lajos és a temesvári Schwartz Elek is volt az edzője. Mindkettőjükkel nyert portugál bajnoki címet. Nem mellékesen, az anyaországba költözésétől kezdve 1966 nyaráig, egyetlen szezon kivételével, mindig magyar edzői voltak, Schwartz Eleket is ide véve.

A magyar szálat tovább gombolyítva, kitörölhetetlen emlék az 1966-os, angliai világbajnokság mérkőzése, az egyetlen alkalom, amikor a portugál csapattal játszott a mi nemzeti tizenegyünk ellen. A mi védelmünk sem volt lassú, Mátrai Sándorral, a korábbi ifjúsági válogatott sprinterrel az élen, de Eusébio még rajtuk is túltett. Érdekes, hogy bár a válogatott mezében többször nem játszott magyarok ellen, a Benficával többször is. Például a győri Vasas ETO-val szemben az 1965-ös BEK-elődöntőben, aztán három évvel később a Vasas elleni, ugyancsak BEK-találkozó. Eusébio mindkét lisszaboni mérkőzésen két gólt szerzett.

Később jöttek a hetvenes évek, és az Újpesti Dózsa elleni felejthetetlen csaták. 1973-ban ő egyenlítette ki Tóth András gólját, viszont aztán a visszavágón ő sem tehetett semmit a parádésan játszó lila-fehérek ellen. Az Újpest 2-0-val (3-1-es összesítéssel) továbbment, az első gólját Bene Ferenc lőtte. Az a csatár, akit a Fekete Párduc a Puskás utáni korszak legjobb magyar csatárának tartott.

Nagyon szívesen futballozott az oldalán. 1973. október 31-én a világ szegényeinek megsegítésére játszott egymással Európa és Amerika válogatottja Barcelonában, a Camp Nouban. A mi kontinensünk edzőjének Kubala Lászlót kérték fel, Amerika legénységét Omar Sivori irányította. Kubala meghívta az alakulatába Bene Ferencet is, aki az első félidőben esett mindkét európai gólban szerepet játszott.

(A képen Bene Ferenc, Eusébio és Johan Cruyff)

Az elsőnél az ő labdáját átvéve ívelt Cruyff Eusébio fejére, majd a másodiknál beugrott egy „csinnes” helyzetbe, az afrikai vendégjátékos, Salif Keita pedig a kapuba vágta az eléje pattanó labdát. Mindkét félidő döntetlenre végződött, végül 4-4 után a dél-amerikaiak tizenegyes-párbajban nyertek. (Eusébio további három magyarral is játszott az Európa-, vagy világválogatottban, Puskással, Mészöly Kálmánnal és Sándor Károllyal.)

Amúgy a legendás Dózsa játékosai közül nem csupán Benét tartotta sokra Eusébio. Évtizedekkel később is emlegette, hogy az első európai aranycipőt ő érdemelte ki, mögötte pedig egy magyar, Dunai II Antal végzett a második, ha úgy tetszik, az ezüstcipős helyen.

Egy újabb szál Eusébio az Egyesült Államok profi bajnokságában, az NASL-ben befutott karrierje. 1976-ban a bajnoki címet a Toronto Metros-Croatia nyerte meg, amelyben a szinte minden fontos mérkőzésen gólt szerző Eusébio mögött ott játszott Streniczer Jenő, a Bp. Spartacus egykori fedezete, kanadai válogatott is.

Az utolsó emlék szomorú, nagyon szomorú. Maga Eusébio talán akkor járt utoljára Magyarországon. A Benfica nagyköveteként – bár már akkor sem volt a legjobb egészségi állapotban – kötelességének tartotta, hogy eljöjjön Magyarországra, Győrbe, a tragikus sorsú Fehér Miklós temetésére.