Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A győztes Szilágyi Gerda a célban női 100 méteres hátúszás döntőjében az úszók kaposvári olimpiai kvalifikációs országos bajnokságán a Csik Ferenc Versenyuszodában 2020. december 9-én.
Nyitókép: Varga György

Levélben állt ki apja mellett Szilágyi Lilliána húga

Szilágyi Gerda nyílt levelet írt, amelyben elsősorban az úszószövetség elnökét bírálja.

Szilágyi Gerda Wladár Sándor elnöknek címezte a levelet, amelyet az Index tett közzé. Ebben sorra cáfolja vagy visszautasátja annak csütörtöki állításait, és visszautasítja az apját ért vádakat.

Azt írja: el, jól érzi magát, és remek eredményekkel zárta az évet. Cáfolja, hogy apja valaha is bántotta volna őt vagy nővérét. Egyebek mellett így fogalmaz:

"...édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. (...)A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja. "

Azt hangsúlyozza, édesapjától minden támogatást megkapott, aminek köszönhetően leérettségizett, bejutott a jogi egyetemre, úszásban pedig országos csúcstartó, valamint háromszoros felnőtt magyar bajnok lett.

Szerinte nem igaz, hogy a szövetség elnöke nem tudta őt elérni, hiszen nem is kereste. (Wladár Sánor bezsélt arról, hogy többször próbálták vele felvenni a kapcsolatot, de nem sikerült). Egyben jogi következményekkel fenyegeti meg Wladár Sándort, ha minősíti a családját. Azt írja:

"Felháborítónak tartom a MÚSZ elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet."

A sportoló egyben támogatást kér egyesületüknek, a Stamina TK-nak, amelyben édesapja is dolgozik.

Vádak és perek

A 25 éves, Európa-bajnoki ezüstérmes úszó Szilágyi Liliána ügyvéd édesapját, korábbi edzőjét, egykori olimpikon úszót (és jelenleg is gyerekek úszóedzőjét) vádolta meg azzal, hogy bántalmazta őt és édesanyját is.

Szilágyi Zoltán egykori olimpikon nyílt levélben válaszolt az elhangzottakra. A MÚSZ elnöke a szövetség két bizottságát is vizsgálat lefolytatására utasította. Wladár Sándor az InfoRádióban a Szilágyi Zoltánnal való közelmúltbeli konfliktusukról és a lánya által elmondottakról is beszélt.

Az ügyben bírósági eljárás lefolytatása várható, miután Szilágyi Zoltán büntetőfeljelentést helyezett kilátásba. Az úszószövetség elnöke is leszögezte, hogy az ügy messze túlmutat a MÚSZ hatáskörén.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×