Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
A ferencvárosi Myrto Uzuni (b) és Jacob Une Larsson, a svéd Djurgarden játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Djurgarden mérkőzésen a Groupama Arénában 2020. augusztus 19-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Ennél nehezebben nem győzhetett volna a Ferencváros

OTP Bank Liga - A Honvéd elleni győztes találatra a 93. percig kellett várni, addig csak birkóztak a felek.

A címvédő Ferencváros a 93. percben lőtt góllal legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának nyitómérkőzésén, szombaton.

Az első félidő hazai mezőnyfölényt hozott, ami viszont kevés lehetőséggel párosult. Leginkább amiatt, hogy a jól záró ellenféllel szemben váratlant nem mertek húzni a ferencvárosiak, a védelem két szélén pedig olyan játékos kapott náluk lehetőséget, akik alapesetben a hátsó sor közepén szoktak játszani, így viszont a támadásokat nem tudták kellően hatékonyan támogatni. A vendégek a szünet előtti hajráig képtelenek voltak akciót indítani, akkor azonban percek alatt többször is veszélyeztették Dibusz kapuját, akinek védenie is kellett.

A második félidőben ritmust váltott a Ferencváros, de akkor a passzok pontossága miatt nem tudták fölényüket gólra vagy legalább helyzetekre váltani. A játékrész közepén Szappanos bravúros vetődéssel tolta oldalra Nguen szabadrúgását, nem sokkal később aztán egy kispesti akció végén Pantelic esett el Kovacevic szorításában a hazai tizenhatoson belül. Percekig állt a játék a büntetőgyanús eset kapcsán, majd a VAR megállapította, hogy a vendégek kontráját lesállás előzte meg. A mérkőzés a hosszabbítás elején dőlt el, amikor Szánthó harcolt meg a labdáért a kispesti 16-os bal oldalán, majd Uzuni közelről volt eredményes.

A Ferencváros legutóbbi hat meccsén mindig a Honvéd fölé kerekedett, ötödször egygólos különbséggel, negyedszer 1-0-ra.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

Ferencvárosi TC-Budapest Honvéd FC 1-0 (0-0)

Groupama Aréna, 7011 néző, v.: Iványi

gólszerző: Uzuni (92.)

sárga lap: Nguen (58.), Vécsei (61.), Uzuni (93.), illetve Lovric (22.), Klemenz (55.), Nono (90.), Baráth (96.), Hidi (96.)

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×