Infostart.hu
eur:
355.97
usd:
312.41
bux:
140645.85
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Pontot szerzett a sereghajtó Újpest Mezőkövesden

A pontosztozkodással mindkét gárda három kör óta veretlen.

A sereghajtó Újpest 2-2-es döntetlent játszott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának első szombati mérkőzésén.

OTP Bank Liga, 11. forduló:

Noha az Újpest már az első percben kapura lövéssel veszélyeztetett, mégis a Mezőkövesd kezdte jobban a mérkőzést, mivel nemcsak többet birtokolta a labdát, hanem irányította is a játékot. Jurina vezető találata után visszavett a tempóból a hazai csapat, ez pedig megbosszulta magát, mert Kocsis egy szerencsétlen mozdulattal saját kapujába fejelte a labdát, így egyenlített az Újpest. A fővárosiak a szünetben akár már vezethettek volna is, de Kone a kapufát találta el.

A második félidő a két büntetőterület közötti mezőnyjátékkal telt, mígnem a Mezőkövesd egy megpattanó lövéssel ismét előnybe került. Hátrányban Michael Oenning vezetőedző hármas cserével próbálta felrázni az együttesét, amely a frissítés hatására nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt. A lila-fehérek a hajrában kifejezetten veszélyesen futballoztak, előbb újabb kapufáig jutottak, majd az egyenlítés is összejött. Az utolsó percekben mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, de az Újpest a harmadik kapufája után még 11-esből sem tudott betalálni, így maradt a pontosztozkodás.

Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×