Infostart.hu
eur:
392.25
usd:
340.91
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság megbízott főtitkára beszédet mond az Olimpia Éjszakája elnevezésű rendezvényen Budapesten 2017. június 23-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A magyar öttusalegenda szerint rossz úton jár a nemzetközi szövetség

A Nemzetközi Öttusa Szövetség jövőre egyszerűsítené a lovasakadályokat a versenyeken, hogy elkerülhető legyen mindaz, ami a tokiói olimpián történt. Emlékezetes: kizárták Kim Raisnert, a német válogatott edzőjét, mert ököllel megütötte a lovat, amellyel versenyzője, az addig toronymagasan vezető Annika Schleu nulla pontot ért el. Az olimpiai bajnok Fábián László szerint a nemzetközi szövetség rossz irányba halad, amikor évről évre egyre kisebb lovastudást vár el az öttusázóktól.

Fábián László szkeptikus a nemzetközi szövetség elképzelését illetően, ugyanis, mint mondta, az elmúlt évtized során folyamatosan gyengül az öttusázók lovastudása, amit úgy most úgy orvosolnának, hogy szabályváltoztatások révén könnyebbé, egyszerűbbé tennék a számot (az Infostart is megírta: eygebek mellett kevesebb ugrást, illetve alacsonyabb, egyszerűbb akadályokat írnak elő jövő évtől).

Az olimpiai bajnok megjegyezte, az ő idejében fantasztikus lovasok voltak a mezőnyben nemcsak idehaza, hanem világszerte is. Most ezzel szemen azt látja, hogy a tokiói olimpián a 36 női indulóból jó, ha tíz-tizenketten jól lovagoltak, nyolcan meg elfogadhatóan.

„Sajnos ez nem azt a színvonalat mutatja, ami 30-40 évvel ezelőtt volt.”

Az InfoRádiónak nyilatkozó olimpiai bajnok öttusázó úgy gondolja, hogy a házigazdák által a versenyzőknek biztosított lóállománnyal sem volt baj, azzal együtt, hogy mindig van kettő-három olyan állat, ami nem olyan színvonalú, mint a többség. Ugyanakkor az addig toronymagasan vezető német Annika Schleunak, aki végül nulla pontot lovagolt, lett volna lehetősége megoldani a feladatot, amennyiben egy kicsit nagyobb biztonsággal tud lovagolni.

Fábián László emlékeztetett, az öttusa lovaglás nem szól másról, mint hogy kvázi egy ismeretlen lóhoz kell alkalmazkodni, ezenek a temperamentuma más és más, és attól szép a szám, hogy ezt meg kell tudni oldani. Vagyis

a probléma abban rejlik, hogy a mai öttusázók zöme utazni szeretne a ló hátán,

és ennek esett áldozatául a német hölgy – tette hozzá.

A szakember szerint nehezen lenne megoldható, hogy a versenyezők szemezgessenek a lovak között, azt választva végül, amelyik átugorja a „templomtornyot” is, ráadásul mindez az öttusa filozófiájával is teljesen ellentétes lenne.

Többször felmerült már az a kérdés is, hogy mindenki saját lóval induljon, ez azonban iszonyatos költségekkel járna, és némileg gazdasági háborúvá tenné az öttusát – hívta föl a figyelmet, hozzátéve, elegendő a ló szállítási költségeire gondolni. A következő „történet” pedig, hogy melyik az a sportoló (vagy ország), amely az akadályokat „átlépegető” lovat tud venni, hiszen több millió eurós és dolláros lovakat is lehet vásárolni.

Fábián László megismételte, a Nemzetközi Öttusa Szövetség abba a hibába esett, hogy látja, nem megfelelő a lovastudás, de ezért lejjebb viszi az akadályt.

„És mit csinál erre a sportoló? Kevesebbet edz, ami azt jelenti, hogy még kisebb lesz a tudása.”

Szerinte nem ez a megoldás, hanem az, hogy a nemzetközi szövetség megpróbálja, ahogyan jó felszerelések biztosításával teszi is, lovas lehetőségekkel is támogatni az országokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros az európai porondtól
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros az európai porondtól

A Ferencváros nem tudta megtartani előnyét, 4–0-s vereséget szenvedett Bragában, s 4–2-es összesítéssel búcsúzott portugál ellenfelével szemben az Európa-ligától. Ezen a mérkőzésen nem volt esély a sikerre, a Ferencváros a teljes idényt tekintve azonban elismerésre méltó, emlékezetes kupamenetelést produkált.

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×