Infostart.hu
eur:
365.79
usd:
327.87
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

A magyar válogatott Székely Márton északmacedón csapathoz igazolt

Azt mondta, váratlanul érte az RK Eurofarm Pelister kézilabdacsapat megkeresése.

Az együttes pénteken, a közösségi oldalán jelentette be, hogy egyéves megállapodást kötött a kapussal, akinek legutóbbi klubja a Porto volt, előtte Balatonfüreden, Csurgón, Tatabányán és Veszprémben is védett.

Székely az M1 aktuális csatornának elmondta: június végén váratlanul érte az északmacedón klub megkeresése, amely hazaigazoló egyiptomi kapusának a pótlására szemelte ki őt. Hozzátette: a bajnokság mellett a SEHA-ligában és az Európa-kupában is indulnak, így az elmúlt évekkel ellentétben minden bizonnyal sok játéklehetőséghez jut, amely fő szempont volt számára a klubválasztásnál. Kiemelte, az utóbbi években rendre nemzetközi porondon is szerepelt az együttes, és mivel a játékoskeret gerince megmaradt, úgy készül, hogy egy erős csapat kapuját kell védenie.

"Volt francia, német, svájci és szlovén megkeresésem is, illetve konkrét ajánlatokat is kaptam, de mindvégig próbáltam olyan megoldásban gondolkodni, illetve olyan csapatra várni, amely megadja nekem az esélyt a minél több játéklehetőségre, illetve nemzetközi mérkőzésre. Ez nemcsak a saját karrierem, hanem a válogatott szempontjából is fontos" - mondta. Hozzátette, csak ebben az esetben képes felhívni magára a szakmai stáb figyelmét, hogy januárban számolhatnak vele a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

A 31 éves kapusnak - az Eurofarm Pelister többi játékosához hasonlóan - július 19-én az első edzésen lesz jelenése új klubjában. Dimitar Mitrevszki sportigazgató kiemelte: Székely személyében rutinos, tapasztalt válogatott játékost szerződtettek, így a kapus poszton abszolút versenyképesek lesznek.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×